A kutyák, macskák tartása mindennapos volt a Bizánci Birodalomban is, de egzotikusabb állatok is előfordultak az arisztokrata otthonokban.
Bár évezredek óta velünk vannak, ritkán beszélünk a házi állatokról történeti szempontból. A közelmúlt kutatásai azonban górcső alá vették a kis kedvenceket, így a több mint ezer évig (395-1453) fennálló Bizánci Birodalom házi állatairól is pontosabb képet kaphatunk. Irodalom, jogi, régészeti vagy akár művészeti forrásokkal rekonstruálható, milyen szerepet töltöttek be nem csak a gazdasági termelésben, hanem a kultúrában is. A bizánciak kedvelték az állatokat, macskáktól és kutyáktól kezdve az egzotikus madarakig és majmokig – mutatja be a muyinterante.com.
Kutyák Bizáncban
Bizáncban kétségtelenül a kutyák voltak a legelterjedtebb háziállatok. A korábbi időkkel ellentétben, amikor elsősorban vadászatok során használták őket, a bizánci korban a kutyákhoz való érzelmi kötődés is kimutatható. Irodalmi forrásokban gyakran érzelmileg színezett leírásokat találhatunk az állatról.
Különösen a felsőbb osztályok körében tartották nagy becsben a kistestű kutyákat. A 12. századi író, Theodoros Prodromos írásaiban különösen a nemes asszonyok által elkényeztetett kutyákról olvashatunk. A bizánci ikonográfia ábrázolásain is gyakran szerepeltek kutyák gazdájuk mellett, ami árulkodó részlet a háztartásban betöltött szerepükről.
Voltak kutyák gyakorlatiasabb feladatokkal – mint a jószágok védelme –, de még rájuk is féltő szeretettel figyeltek.
Vadászoktól elkényeztetett kiskedvencig
Bár a macskákat eredetileg a rágcsálók vadászata miatt tartották, idővel egyre bensőségesebb helyet foglaltak el a bizánci háztartásokban. Konstantinápolyban a higiéniai problémák miatt a macskák jelentős segítséget nyújtottak a kártevők elleni küzdelemben. Ugyanakkor szeretetet és gondoskodást is kaptak gazdáiktól.
A bizánci képi források gyakran mutatják a macskákat az emberekkel érintkezve, ami arra is utal, hogy érzelmi kötődés alakult ki a gazda és állat között. A szerzetesek és a papok is nagyra értékelték őket: források bizonyítják, hogy macskák a kolostorokban is laktak – a vallási környezetben is otthonra találtak.
Az érzékek gyönyörködtetése
A madarak különleges helyet foglaltak el a bizánci arisztokrácia háziállatai között. A fülemüle, a feketerigó és az aranymadár gyakori faj volt a nemesek házaiban, ahol dallamos éneküket nagyra értékelték. A madarak által nyújtott esztétikai és érzékszervi élvezet a szépség és a harmónia iránti bizánci ízlés kifinomultságát tükrözi.
Az őshonos madarak mellett az egzotikus fajokat is nagyra értékelték. Különösen a papagájokat hozták be távoli régiókból, amelyeket színes tollazatuk és az emberi hang utánzására való képességük miatt egyaránt nagyra becsültek.
Az egzotikus madarak birtoklása státuszszimbólum volt és világlátottságra, távoli kereskedelmi kapcsolatokra is utalt.
VII. Kónsztantinosz császár (905-959) elrendelte a díszmadarak, például a pávák tartását a császári kertekben. Döntésének nem csupán dekorációs célja volt, a természet és a kultúra harmonikus együttélése a bizánci eszményt tükrözte a hatalom termeiben.
Atipikus állatok
Voltak meglehetősen különc választások is. Bizonyos arisztokraták nem gazdasági, hanem szórakoztató céllal tartottak szokatlan állatokat. Majmok, szarvasok vagy akár háziasított kecskék tartása sem volt egyedi eset.
Mikhaél Pszellosz filozófus (1018-1078) írásaiban megemlítette, hogy a majmokat udvari körökben házi állatként tartották. Az egzotikus megjelenésük gazdájuk vagyonáról és kiterjedt kapcsolati hálójáról árulkodott, továbbá a hatalom kifejezése is volt. A vadállatok háziasítása a természet alávetését üzente.
A paloták kertjeiben élő szarvasok a római örökség tovább élése volt. A kecses és ritka állatok az előkelőség megjelenítői voltak.
Mit gondoltak a keresztények?
Az emberek és házi állatok közötti kapcsolat feszültségeket is okozott. A mélyen keresztény Bizánci Birodalom ambivalens álláspontot képviselt a házi állatokkal szemben. Isten teremtényeinek tekintették őket, ugyanakkor a feléjük áradó túlzó szeretetet, a luxus ilyen formájú megjelenítését vagy az állatok spirituális felhasználását elítélték.
Néhány egyházatya nyíltan bírálta a háziállatokra fordított költségek és idő mértékét, voltak azonban olyan szövegek, amelyek szenteket kísérő, vagy csodák eszközeiként megjelenő állatokról írtak. Jordáni Szent Geraszimosz története is ezt mutatja, akit a hagyomány egy oroszlán megszelídítéséhez köt.
Művészet és irodalom
A vizuális és irodalmi források a bizánciak érzékenységéről árulkodnak. A mozaikok és kéziratok a magánélet olyan jeleneteit ábrázolják, ahol a kedvencek a családi élet részét képezik.
Az irodalomban – epigrammákban és magánlevelezésekben különösen – számos szeretetteljes utalás olvasható elhunyt vagy elvesztett házi állatokra. Költői hangjuk arra emlékeztet, hogy az állatok iránti gyengéd szeretet az egész történelmen végig húzódik.
A házi állatok vizsgálata olyan bizánci társadalom képét festi fel elénk, ahol az állatok szeretett társak, státuszszimbólumok voltak, sőt még a lelki elmélkedés témái is lehettek. A bizánci nemesek ölebeitől a kolostorok macskáiig számos, számunkra is ismerős módon osztották meg életüket az állatokkal. Ezen kötelékek tanulmányozása azontúl, hogy a bizánciak mindennapi életének megértését gazdagítja, egy letűnt kor emberének érzelmi világáról is árulkodik.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
