Nemeskürty Istvánt a nemzet önképe, öntudata érdekelte, a nemzettudat válságaira keresett gyógyírt, a nemzeti megmaradás belső erőit kutatta – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök szerdán, a Nemeskürty István 100 elnevezésű emléknapon az Országházban. Az államfő mellett beszédet mondott Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Corvin-lánc Testület elnöke, Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és Nemeskürty Harriet, Nemeskürty István lánya, emellett emlékbélyeget mutatnak be.
Sulyok Tamás kiemelte: Nemeskürty Istvántól megtanulhatjuk, hogy a magyarság egyedül úgy érheti el boldogulását, ha megőrzi önazonosságát és nem tagadja meg magát. Ha épít nemzettársai és a nagy elődök értékteremtésére, ha tudatosítja, hogy van miért küzdeni, hogy felelősek vagyunk a több mint 1100 éves Magyarország és nemzetünk jövőjéért.
Ő mindig azért dolgozott, hogy higgyük el, lehet jobbítani a magyarság sorsán, és akarjuk is azt. Szavaival rendre felülmúlta az önbecsmérlők csapatait, azokat, akik a magyarok között közönyt árasztottak, akik a népet kishitűséggel nyomasztották – hangsúlyozta Sulyok Tamás.
Tanulmányokat írt, kezdetben főleg a régi magyar irodalomról, majd további korszakok felé fordult. Ötven évvel Szerb Antal után átfogó magyar irodalomtörténetet írt – idézte fel az államfő. Hozzátette: műveiből kitűnik, hogy az irodalomra nemcsak a nemzettudat kifejezőjeként tekintett, hanem tevékeny formálójának is tartotta azt. Vonzotta a filmművészet, filmtörténész, filmesztéta, a Budapest Filmstúdió dramaturgja, filmintézeti igazgató lett. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán a filmtörténet előadó tanára, professzora volt.
Megírta az Egri csillagok című film forgatókönyvét, a Requiem egy hadseregért című kötetet, felkarolta az István, a király ősbemutatójának ügyét. Az ezredfordulón ő lett a millenniumi ünnepségek kormánybiztosa – idézte fel az államfő, hozzáfűzve: nemcsak szép és múló eseményeket szervezett, de csodálatos, maradandó műalkotások is születtek az államalapítás ezredfordulós ünnepségére.
Nemeskürty István a kulturális életben és a művelődés terén elért kimagasló teljesítményéért megkapta az ezredfordulón újraindított Magyar Corvin-lánc kitüntetést, ő lett a felállított Corvin-lánc Testület első elnöke, emellett a legmagasabb kitüntetések sora, így a Kossuth-nagydíj és a Széchenyi-díj is kifejezték a nemzet háláját életpályája iránt – idézte fel a köztársasági elnök.
Azok a gondolatok, magvak, amelyeket Nemeskürty István elvetett, kikeltek, a nemzeti önérzet életre kelt – fogalmazott Vizi E. Szilveszter. „Magyarország Alaptörvénye, nemzeti hitvallása kimondja, hogy a 20. század erkölcsi megrendüléséhez vezető évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra. Ezen megújulás legkiemelkedőbb képviselője volt a tanár úr” – emelte ki.
Az elnök úgy fogalmazott: Nemeskürty István a magyar történelmi folytonosság visszaállítója, akitől megtanulhattuk, hogy a történelmi múlt objektív megítélésén alapuló emlékezetpolitika nélkül nincs egységes nemzettudat, nincs múltját is bátran felvállaló nemzeti közösség.
Kiemelte, hogy Nemeskürty István könyveiben, filmjeiben, közéleti tevékenységeiben olyan gondolatokat vetett fel, amelyekkel katartikus folyamatokat indított el a második világháború, a szovjet megszállás és a kommunista diktatúrát túlélni igyekvő magyar nép, magyar nemzet számára.
„Amikor azt hirdették, azt sulykolták mindannyiunk számára, sőt azt tanították, hogy bűnös nép vagyunk, akkor regényeiben, novelláiban, forgatókönyveiben felmutatta a nemzeti múltunk azon eseményeit, amelyek az új generáció számára is megjelenítették, előhívták, hogy büszkék lehetünk múltunkra, és annak szép oldalaira” – idézte fel Vizi E. Szilveszter.
Nemeskürty István hirdette, hogy Európának egy olyan nemzetre is szüksége van, amely 1000 éves államiságával, a kereszténység felvételével bizonyította, hogy ennek a népnek önérzete van, megőrzi létét, elfoglalt helyét ott, ahol azt a honfoglaló ősatyák kiválasztották számára, de felhívta a figyelmet a történelmi önvizsgálat fontosságára is – hangsúlyozta.
Az elnök beszédében kiemelte, hogy Nemeskürty István fontosnak tartotta, hogy Orbán Viktorral közösen újraalakítsák a magyar Corvin-lánc kitüntetést. „Meggyőződése volt, hogy a nemzeti kultúra fontos szerepet játszik az egyéni, és a közösségi érdekek összehangolásában, a nemzeti érdekek érvényesítésében. Ezzel hozzájárult a rendszerváltás utáni időszak közgondolkodásának formálásához, és megalkotta a 21. századi magyar Corvin-lánc testület működésének kánonját is” – hangoztatta.
Kiemelte: Nemekürty István Makovecz építészetét a legősibb magyar hagyományokhoz kapcsolódó, keletről hozott motívumokra épülő, ugyanakkor korszerű, avantgard irányzatként jellemezte. Kettejük közös gondolkodását a szimbólumokban és képekben való látásmód jellemzi, amelynek elemeit Nemeskürty a sevillai világkiállítás magyar pavilonjából készült könyvében fejtette ki.
„A tanár úr élete során tudása, sokoldalú műveltsége átadásán munkálkodott, felismerte a magyarság elszalasztott lehetőségeit, hiszen épp azok a fordulópontok foglalkoztatták, amelyekben válaszút elé került a nemzet. Tudása, műveltsége, bölcsessége segített abba, hogy előre megsejtse, milyen lesz a jövőnk, mit kell tennünk, hogy a helyes irányba segítsük sorsunkat” – fogalmazott. Hozzáfűzte: gazdag és példamutató életműve a 20. századi magyar kultúra egyetemesen megbecsült értéke, alkotásai a közös magyar kulturkinccsé váltak.
A 20. század egyik legnagyobb hatású gondolkodója volt Nemeskürty István, aki segített megérteni, hogy honnan jövünk mi, magyarok, és merre kell tartanunk – fogalmazott Orbán Balázs. A miniszterelnök politikai igazgatója az irodalom- és filmtörténész születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett eseményen arról beszélt, hogy Nemeskürty István életművéből egyértelműen kirajzolódik, mire van szükség a sikeres magyar jövőhöz.
A magyar jövő nem képzelhető el a haza nélkül, amely mozgat, motivációt biztosít, és amelynek „védelme és erősítése egy magyar számára egy transzcendens küldetés része”. Szükség van továbbá szeretetre, a magyar nemzet ugyanis nem egy absztrakt gondolat, hanem érzelmi elköteleződés a haza és egymás irányába. Szintén fontos az egység, amely azt jelenti, hogy közös ügyeinket egy akarattal visszük előre, és a függetlenség gondolata is, amelynek lényege, hogy a saját utunkon járjunk, és ne mások mércéje szerint éljünk – sorolta a politikus.
Orbán Balázs végül az abban való hitet említette, hogy a közös erőfeszítéseknek van értelme, a magyaroknak van célja és küldetése, a magyar nemzetnek dolga van a világban. Mindezekből következik, hogy a magyarság sikere nem egy elérhető állapot, hanem egy állandó misszió, amelyért minden nemzedéknek újra és újra meg kell küzdenie – jelentette ki a politikus, hozzátéve, hogy ennek a gondolatnak az átadásához hazafias, jó és modern oktatásra van szükség.
Nemeskürty István azt tanította, hogy „merjünk nagyok lenni” – idézte fel a politikus. „A mi politikai közösségünk is egy erős Magyarországban hisz, hiszünk abban, hogy nem kell mindig beállnunk a sorba”, mert „vagyunk olyan erősek, hogy meg tudunk állni a saját lábunkon is” – emelte ki Orbán Balázs.
A politikus szólt arról is, hogy a világ hatalmas változásokon megy keresztül, ezért jó stratégiai döntéseket kell hozni, ugyanakkor a változás lehetőség arra, hogy hátunk mögött hagyjuk az elmúlt 500 év minden nehézségét és ismét erőssé tegyük Magyarországot.
„Most van itt az ideje, amikor büszkén vállalhatjuk, hogy kik vagyunk, hiszen a világon már egyre többen elismerik, hogy nem hátrány, hanem előny, ha valaki a saját nemzetéhez hű, és ebben a magyarok példát tudnak mutatni” – fogalmazott a politikus.
A legnagyobb nemzetmegtartó erő a tanító emberé, aki tudását átadja a következő nemzedékeknek, ezért nevezték el az egyetem nemrég létrehozott tanárképző karát a történészről – mondta a rektor.
Alkalmi emlékbélyeget bocsátottak ki
Emlékbélyeget bocsátottak ki a 100 éve született Nemeskürty István tiszteletére az ünnepi emléknapon szerdán az Országházban.
A bélyeget és borítékot Sulyok Tamás köztársasági elnök, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Corvin-lánc Testület elnöke, és Láng Géza, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója bocsátotta útjára a Nemeskürty István 100 ünnepi emléknapon.
Vizi E. Szilveszter elmondta: örökre megmaradó emléket szerettek volna állítani Nemeskürty István tiszteletére, s mivel a bélyeg fontos szerepet játszik az emberiség kultúrájában, ennél hitelesebb emlék nincs.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »









