A Gyurcsány-ellenes marxista-újbalos szerző nem is rossz cikket írt. Persze eszmei alapja abszurd, de egyes következtetései tulajdonképpen jók, ha azokat a cikkíró alapállásától elszakadva nézzük.
Amiben teljesen igazak a következtetései: a háttérhatalom immár nemcsak a baloldali értékekről mondott le (szerinte ez történt, persze valójában nem, sose voltak ilyen értékei, hacsak nem a progresszív értékrendet értjük baloldal alatt, de az is csak később jelent meg), hanem a hagyományos liberális elvekről is hajlandó lemondani, ha ez visszaadja neki a hatalmat. Ahogy az szerző írja: „a magyar liberális emberi jogi agendának végleg leáldozott. Helyébe viszont a nagy semmi kerül„.
Felismeri azt is, mi a Tisza Párt lényege: „Maga Magyar Péter számos fórumon rendszeresen nyilatkozik úgy, az esetleges Tisza-kormány főbb irányvonalait, elképzeléseit nem is neki vagy politikusainak, hanem közelebbről meg nem nevezett „szakértőknek” kell majd kidolgozni. Hogy ez alatt a globális politika nagy részét már uraló „tanácsadó-consulting” céghálóra kell gondolni, esetleg a tech-oligarchák világára, vagy mindkettőre, azt egyelőre jótékony homály fedi.” – igen, pontosan ez a lényeg: bármi legyen, csak független, szuverenista magyar politika ne.
S ennek érdekében folyamatosan vonják vissza a háttérhatalmi pénzosztó központok a támogatást magyar ügynökeiktől. Van aki magától megérti – lásd Ukrán Anna és Gyurcsány Ferenc -, hogy mit kell tennie, s aki meg nem, azt köznevetség tárgyává teszik: az egykor leghűebb háttérhatalmista magyar média, a Klub Rádió egy éve ezen dolgozik, folyamatosan nyomják minden erővel Brüsszel Pétert, s mutatják be múltban rekedt, fejlődésképtelen, kissé meg is hülyült figuráknak azokat, akik küzdenek máig a ballib szalonban a Tisza ellen.
Tulajdonképpen csak abban téved, hogy „Másfél évtizedig, ha valaki esetleg kinyilvánította, hogy „baloldali”, az az emberek számára egyet jelentett azzal, hogy hiperkapitalista, elzárkózó, gőgös, és a politikusok, akiket annak idején hatalomhoz juttatott, a rendőri erőszaktól sem riadnak vissza.” – miközben ez nem másfél évtizede van így, hanem három és fél évtizede. A magyar baloldal a rendszerváltozás óta sose volt valójában baloldali, még mérsékelten se, úgy pedig, ahogy a szerző hiszi, azaz marxista módon, pedig végképp soha.
A magyar hagyomány egyszerűen az, hogy a „baloldal” a nyugatpártiságot, a kapitalizmus igenlését, a polgári-liberális eszmét jelenti. S ez nem Gyurcsány műve, ahogy a szerző hiszi, hanem ez a helyzet 1989, de legkésőbb 1991 óta.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »


