Martina Flašíková az STVR új vezérigazgatója

Martina Flašíková az STVR új vezérigazgatója

Martina Flašíková lesz a Szlovák Televízió és Rádió (STVR) vezérigazgatója, hétfőn választotta meg a tévé- és rádiótanács, miután meghallgatta a jelölteket. A tanács a hatályos jogszabályok értelmében megválaszthatja, illetve visszahívhatja a televízió és a rádió vezetőjét. Flašíková hét szavazatot kapott, Igor Slaninára két tanácstag szavazott.

„A kinevezési dekrétumot kedden (május 13.) adjuk át az új vezérigazgatónak az STVR pozsonyi kreatív központjában” – mondta Jozef Krošlák, a tanács elnöke.

A hétfői ülésen négy további jelöltet – Martin Jakubec, Peter Janků, Norbert Majer, Igor Slanina – is meghallgatott a tanács.

Flašíková jelenleg az STVR televíziós szekciójának vezetője, korábban a közszolgálati televízióban, és producerként is dolgozott.

Projektjében vázolta, hogy

Hírdetés

megtartaná a jelenlegi műsorstruktúrát, de szeretné racionalizálni és dinamikusabbá tenni a programokat és a hírműsorokat, több gyerekműsort, és egy új családi sorozatot szeretne. Külön részleget hozna létre, amely az uniós pályázatokkal foglalkozna.

Célja az STVR és a TASR összekapcsolása, és egy országos hírközpont létrehozása. A meghallgatás online folyt, és a tanács tagjai jóváhagyták a parlamenti képviselők jelenlétét, akiknek azonban nem volt joguk bekapcsolódni a meghallgatásba.

Az ellenzék kifogásolta, hogy a nyilvánosságot kizárták a meghallgatásról, a tanács viszont azzal érvelt, hogy az online közvetítéssel eleget tettek a nyilvánosságára vonatkozó törvényi követelményeknek.

A vezérigazgató megválasztására vonatkozó eljárás azzal a törvénymódosítással kapcsolatos, amelynek értelmében az RTVS nevét tavaly STVR-re változtatták meg, amivel egy időben megszűnt Ľuboš Machaj vezérigazgató megbízatása.

TASR/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »