Hogy egy frissen megválasztott pápa, milyen nevet vesz fel, mutatja, mely értékek mentén kívánja vezetni a Szentszéket. XIV. Leó olyan elődöt követ, aki megalapozta az egyház modern szociális tanítását.
Robert Francis Prevost, a 69 éves amerikai bíboros, akit a 267. pápává választottak, a XIV. Leó nevet vette fel. Prevost ezzel egyértelműen a Vincenzo Gioacchino Pecci (1810-1903) néven született XIII. Leo pápával kívánt azonosulni. Ő volt az egyik legbefolyásosabb szentatya, aki a Rerum novarum című enciklikájával lefektette a katolikus egyház társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális kérdésekre vonatkozó tanításait – írta meg a Focus magazin.
XIII. Leó nemesi származású volt, a legjobb római intézetekben tanult, mégis úgy maradt meg az emlékezetben, mint a „munkások pápája”. Ez a már említett Rerum novarumnak köszönhető, ami egy korszakalkotó körlevél – ez csak egyike volt a sok általa kiadott enciklikának –, amelyben szakszervezeti kérdésekkel is foglalkozott, mégpedig a munkások érdekeit szem előtt tartva, védve őket az ipari kapitalizmustól.
IX. Piusz halála után, mindössze két napig tartó konklávé után, ő lett az első pápa, aki már nem volt király, vagyis valódi világi hatalom nélkül maradt, és illetékessége pusztán a Vatikán „bélyegnyi” államára korlátozódott. Peccinek nem volt könnyű helyzete. Személyisége egyaránt hordozta a múlt terheit és a modernitás kívánalmait. Ezek között lebegve váltogatta a mereven konzervatív álláspontját a nyitottabb, az újdonságok felé irányuló hozzáállással.
Az újonnan született Olasz Királysággal szemben továbbra is éber maradt, de elődje hajthatatlansága nélkül. A Savoyai Állammal való korai kiengesztelődés lehetőségét azonban ellehetetlenítették azok a feszültségek, amelyeket a Giordano Brunónak emelt emlékmű avatása okozott a római Campo de’ Fiori téren, ahol a nolai filozófust az inkvizíció eretnekség vádjával máglyán égette el. A kezdeményezést – amelyet a pápa keményen ellenzett, de a diákmegmozdulások támogattak, és végül a Crispi-kormány is mellé állt – valódi sértésként értékelte Szent Péter székhelye ellen. Pecci pápa dühödten azzal fenyegetőzött, hogy elhagyja Rómát, és újból hangsúlyozta a domonkos szerzetes elleni egykori halálos ítélet jogosságát.
XIII. Leó azonban jobb eredményeket ért el Itália határain túl: különféle vitás ügyeket rendezett, és kezdeményezte az első kapcsolatfelvételt Oroszországgal és az Egyesült Államokkal.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »


