A Reuters tudósítása szerint Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter és Jamieson Greer kereskedelmi főképviselő vasárnap Genfben „megállapodásként” jellemezték az Egyesült Államok és Kína között lezárult kétnapos kereskedelmi tárgyalásokat. A megbeszélés célja az amerikai kereskedelmi hiány csökkentése volt.
Ho Lifeng kínai miniszterelnök-helyettes „fontos konszenzusról” beszélt, és közölte, hogy a két ország új gazdasági párbeszédet indít. A közös nyilatkozatot hétfőn hozzák nyilvánosságra Genfben.
A két fél külön sajtótájékoztatón számolt be az előrelépésről, de
egyikük sem említette a jelenlegi, 145 százalékos amerikai és 125 százalékos kínai vámok lehetséges csökkentését.
Bessent és Greer újságírói kérdéseket nem fogadtak. Greer ezt mondta: „Ez egy megállapodás, amit kínai partnereinkkel kötöttünk, és segíteni fog a 1200 milliárd dolláros amerikai kereskedelmi hiány csökkentésében.” A tárgyalások gyors lezárása szerinte azt mutatja, hogy a különbségek talán nem is voltak olyan nagyok, mint korábban hitték.
Ho Lifeng szerint genfi megbeszélések „őszinte, mélyreható és konstruktív” módon zajlottak, és „jelentős eredményeket hoztak”. A kínai küldöttséggel jelen lévő Li Csenggang kereskedelmi miniszterhelyettes azt mondta, a hétfői közös közlemény „jó híreket tartalmaz majd a világnak”.
A két ország megállapodott egy új konzultációs mechanizmus létrehozásáról, amely a kereskedelmi és gazdasági ügyek egyeztetését szolgálja majd. Ez volt az első magas rangú egyeztetés a két gazdasági szuperhatalom között azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök új vámtarifákat vetett ki.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »


