Matovič szerint Fico elárulta Európát

Matovič szerint Fico elárulta Európát

Matovič szerint Fico elárulta Európát Mészáros Richárd2025. 05. 11., v – 13:16

Igor Matovič, a Szlovákia mozgalom vezetője „történelmi árulásnak” nevezte Robert Fico (Smer) miniszterelnök Moszkvában tett látogatását.

Matovič szerint Fico a moszkvai úttal nemcsak Szlovákia nemzetközi tekintélyét ásta alá, hanem egész Európa demokratikus értékeivel is szembement. 

„Egész Európa aggódva figyelte, vajon elköveti-e Robert Fico ezt a bűnt, és ő megtette. Kezet rázott egy tömeggyilkossal, és ezzel örökre beírta magát Szlovákia történelmébe” 

– fogalmazott Matovič.

Hírdetés

Grendel Gábol (Szlovákia mozgalom) szerint Fico keleti irányba fordítja Szlovákiát, és nemzetközi elszigetelődés felé vezeti az országot. 

„Az Európai Unióban és a NATO-ban szövetségeseink tartózkodnak attól, hogy nyilvánosan együtt mutatkozzanak Robert Ficóval. Ha eddig nem hívták meg, és nem jöttek el Pozsonyba, a moszkvai látogatás csak tovább mélyíti ezt a szakadékot” 

– mondta Grendel.

Roman Mikulec (Szlovákia mozgalom) volt belügyminiszter emlékeztetett, május 9-én az EU vezetői Kijevben voltak, nem pedig Moszkvában. „Fico ezt a napot választotta arra, hogy négy bilaterális tárgyalással igazolja útját. Ilyen egyeztetések egy uniós csúcstalálkozón egyetlen délután alatt is megszokottak – csakhogy oda őt senki nem hívja” – jegyezte meg.

Matovič a tárgyalások eredményességét is megkérdőjelezte. Kiemelte, hogy a kormányfő nem számolt be semmilyen konkrét megállapodásról a kínai, brazil vagy vietnami vezetőkkel való találkozók kapcsán. „A közvéleménynek joga van tudni, vajon hozott-e bármit ez az út – vagy csupán egy politikai gesztus volt, amiért az ország később komoly árat fizethet” – tette hozzá.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »