Több, mint 700 verset vizsgáltak meg kutatók, hogy fényt derítsenek a Jangce folyóban élő disznódelfin múltjára és lehetséges jövőjére.
Egy meglepő tanulmányról tudósít a muyinteresante.com, ami váratlan kapcsolatot tárt fel a klasszikus kínai költészet és egy különleges édesvízi cetfaj, a Jangce folyó uszony nélküli delfinjének múltja között – írja a muyintersante.com.
A faj előfordulása az elmúlt 1400 évben 65%-kal csökkent. Kínai kutatók 724 klasszikus verset vizsgálva nyomozták végig az egyedülálló, kizárólag édesvízben élő delfinfaj (Neophocaena asiaeorientalis asiaeorientalis – a Jangce folyóban élő disznódelfin) létszámának csökkenését. Az állat több mint ezeréves története szorosan összefonódott a kínai kultúrával.
Jangce: élő történelem
Ázsia leghosszabb folyója, a Jangce mindig is a kínai civilizáció szíveként élt a köztudatban. A több mint 6000 kilométeres folyam kereskedelmi útvonalként, kulturális szimbólumként és számos vízi óriás, például a mára kihalt kínai folyami delfin (baiji) és az óriás lapáthal otthonaként is ismert.
Ezek közül azonban csak egy faj vált a költészet visszatérő motívumává: az uszony nélküli delfin (jiangtun), amelyet játékos természete, gömbölyded feje és állandó mosolyt idéző arckifejezése miatt sokáig misztikus lényként tiszteltek. A hagyományos hiedelmek szerint megjelenése a vihar közeledtét, jó halászatot vagy akár a folyó szellemét jelezte. Nem csoda, hogy például a 18. századi Csien-lung kínai császár így írt róla: „delfinek kergetik a holdat az ezüstös hullámokon”.
Költészet, mint tudományos forrás
A kutatók a disznódelfinek élőhelyének változását vizsgálták, amihez több százezer, a 7. és a 20. század között keletkezett verset olvastak. Olyan alkotásokat kerestek, amelyek említést tesznek az állatokról, majd a szerzők életrajzi vagy az általuk tett utazások adatait felhasználva térképet készítettek a delfinek megjelenéséről.
A módszer meglepően pontosnak bizonyult: sikerült rekonstruálni a disznódelfin történelmi elterjedési területét. A legmegdöbbentőbb eredmény, hogy a Tang-dinasztia időszakától napjainkig a faj élőhelye mintegy 65%-kal zsugorodott.
Különösen az elmúlt száz év hozott drámai csökkenést, az építkezések, a környezetszennyezés és az intenzív folyami hajózás miatt. A fő folyóágban 33%-os csökkenést mutattak ki, míg a tavakban és mellékfolyókban – például a híres Pojang-tóban – majdnem teljesen eltűntek a disznódelfinek.
A vadon élő példányok száma ma már valószínűleg nem haladja meg az 1200-at, a faj pedig a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) „súlyosan veszélyeztetett” kategóriájába tartozik.
Versekből ökológiai archívum
A kutatás egyik legérdekesebb aspektusa, hogy a költészet, ami Kínában több ezeréves múltra visszatekintő kifejezésforma, ökológiai feljegyzésként is működhet.
A kutatóknak alkalmazkodniuk kellett az eltérő stílusokhoz és szubjektív megfigyelésekhez: egyes költők precíz megfigyelők voltak, mások inkább szimbolikus képeket használtak. Mégis, az említések életrajzi adatokkal való összevetése lehetővé tette a hiteles következtetéseket.
A versek nemcsak az elterjedést, hanem a viselkedést is dokumentálták. Leírték a delfincsapatok mozgását, akrobatikus ugrásaikat, a környezettel való kölcsönhatásaikat. Ezek új irányt mutathatnak a jövőbeli kutatások számára, például a szezonális viselkedés vagy társas dinamikák vizsgálatában.
A történelem figyelmeztet
A kutatás nem csupán tudományos érdekesség, hanem komoly tanulságokat is hordoz. A Jangce ökoszisztémájának összeomlása már két ikonikus faj eltűnéséhez vezetett. A baiji delfin kihalását sokan az emberiség erkölcsi kudarcaként értékelik. A disznódelfin lehet a következő áldozat.
A tanulmány egyik fő üzenete, hogy a természetvédelem nem választható el a kultúrától, történelemtől és érzelmektől. A biológiai sokféleség megőrzése egyben az emberi kultúra és örökség védelmét is jelenti. Nem véletlen, hogy a delfin motívuma ma is jelen van versekben, festményekben, dalokban. Az ember és természet viszonya nem pusztán funkcionális, hanem mélyen érzelmi, esztétikai és spirituális kapcsolat.
A kutatók folytatni kívánják a vizsgálatokat: ugyanazokat a verseket más szempontból olvassák újra. Információkat keresnek a táj változásaira, az együtt élő fajokra és a delfinek viselkedésére. A művészet is lehet tudományos forrás – ahogy ez a projekt is igazolja. A természet történetét néha nem a csontokban, hanem versekben írják.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
