Idén is komáromi iparista lett az év diákfotósa

Idén is komáromi iparista lett az év diákfotósa

A komáromi ipari szakközépiskola diákjai 2025-ben harmadik alkalommal vettek részt a XVI. Médiasztár országos tehetséggondozó diákújságíró és diákfotós versenyen. A 2024 őszén kezdődött, többfordulós megmérettetésre az iskola hat tanulója nevezett, közülük hárman – Cako Hajnalka (IV. K), Tábor Kristóf (III. G) és Takács Vivien (I. D) – jutottak be a gútai Közös Igazgatású Magániskolában 2025. május 7-én megrendezett döntőbe.

Az ünnepélyes megnyitó után kezdetét vette a végső forduló, ahol a diákok egy neves szakemberekből álló zsűri előtt bizonyíthatták tehetségüket. Az eredményhirdetés izgalmas pillanataiban kiderült, hogy az iskola két tanulója is kiemelkedő eredményt ért el a diákfotósok II. kategóriájában.

Cako Hajnalka IV. K osztályos tanuló négyéves tanulmányainak méltó megkoronázásaként megszerezte Az év diákfotósa címet. A rangos elismerés mellé oklevelet és emlékplakettet kapott, valamint a Helios Fotóklub jóvoltából lehetőséget egy önálló fotókiállítás megrendezésére.

Hírdetés

Tábor Kristóf, a III. G osztály diákja a dobogó harmadik fokára állhatott fel, szintén kiemelkedő teljesítményt nyújtva.

Az iskola köszönetet mond Cako Hajnalkának és Tábor Kristófnak a kimagasló eredményekért, és szívből gratulál nekik. Takács Viviennek, bár ezúttal nem ért el helyezést, az iskola szintén köszönetet mond a versenyfeladatokba fektetett munkájáért és azért, hogy méltóképpen képviselte az intézményt ezen a rangos megmérettetésen.

PaedDr. Nagy Ágnes/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »