Egy macska, aki háromszor is kijátszotta a halált. A második világháború viharában született Sam, alias Oscar, a kabalamacska legendája, amely egyszerre szívszorító és rejtélyes.
A háború négylábú hősei között
Az állatok gyakran váltak a háborúk néma tanúivá, sokuk pedig aktív szerepet is játszott. A második világháború egyik legismertebb állati túlélője egy fekete-fehér macska lett, akit később „Sam, az elsüllyeszthetetlen” néven emlegettek. Története három hajókatasztrófán keresztül íródott, és a túlélés különleges szimbólumává vált. Bár története közismert, és sokan tényként kezelik, létezését és kalandjait egyes történészek kétségbe vonják.
A második világháborús hadihajók fedélzetén a macskák nem számítottak ritkaságnak – jelenlétüknek praktikus és érzelmi okai egyaránt voltak. A legfontosabb szerepük a rágcsálók elleni védekezés volt: a hajók zárt rendszerében könnyen elszaporodhattak az egerek és patkányok, amelyek nemcsak az élelmiszerkészleteket veszélyeztették, de betegségeket is terjeszthettek, sőt a hajózáshoz létfontosságú köteleket, vitorlákat vagy elektromos vezetékeket is megrongálhatták. A jó vadászcica tehát szó szerint hozzájárult a legénység túléléséhez és a hajó működőképességéhez.
A gyakorlati hasznuk mellett a macskák fontos szerepet játszottak a tengerészek lelkiállapotának fenntartásában is. Hosszú, veszélyes utak során a macskák állandó társaságot nyújtottak, enyhítették a magányt, csökkentették a stresszt, és sok esetben kedvenc háziállatként kísérték a matrózokat. Nem véletlen, hogy a legtöbb hajón saját kabalamacskát tartottak, akit a legénység szinte családtagként kezelt.
A kabalamacska
Emellett a tengeri hagyományban számos babona kapcsolódott hozzájuk: sok tengerész úgy hitte, hogy a macska jelenléte szerencsét hoz, és megóvja a hajót a viharoktól. Különösen a fekete macskák számítottak jó ómennek. Ha viszont egy macska elhagyta a hajót, azt baljós előjelként értelmezték. A macska tehát nem csupán kártevőirtó volt, hanem védelmező, jószerencsehozó és érzelmi támasz is egy személyben.
Sam, az „elsüllyeszthetetlen” macska története e hagyományok szellemében született, és különleges túlélése által a tengerészek egyik legemlékezetesebb kabalaállatává vált.
Első süllyedés: a Bismarck fedélzetén
A macska története a náci Németország legendás csatahajóján, a Bismarckon kezdődött. A Bismarck a náci Németország haditengerészetének (Kriegsmarine) egyik legnagyobb és legismertebb csatahajója volt. 1939-ben bocsátották vízre, és 1941 májusában indult első és egyetlen bevetésére, a Rheinübung hadművelet részeként. Ennek célja az volt, hogy megtörje a brit Észak-atlanti utánpótlási útvonalakat.
Május 24-én a Dán-szorosban vívott csatában a Bismarck elsüllyesztette a brit HMS Hood csatacirkálót, a Királyi Haditengerészet egyik legnagyobb presztízsű hajóját. A brit flotta ezután hatalmas erőket mozgósított a hajó megsemmisítésére. Május 27-én a Bismarck többirányú támadás során elsüllyedt, fedélzetén több mint 2200 tengerésszel; mindössze 114 fő élte túl. A mentettek között volt állítólag egy fadeszkán lebegő fekete-fehér macska.
Második süllyedés: a HMS Cossack tragédiája
A macskát a brit HMS Cossack romboló legénysége mentette meg. A macska a legénység kabalája lett, és az „Oscar” nevet kapta – az „O” fonetikus kód a haditengerészetben az „ember a vízben” jelzésnek felel meg.
A HMS Cossack brit romboló volt, amely aktívan részt vett a második világháborús atlanti konvojkísérő műveletekben. 1941-ben több bevetésen is szolgált, köztük hadifoglyok kiszabadításában és tengeralattjáró-elhárító műveletekben. Október 24-én az Atlanti-óceán nyugati medencéjében, miközben egy Gibraltárból Nagy-Britanniába tartó konvojt kísért, az U-563 német tengeralattjáró torpedócsapást mért rá. A hajó súlyosan megrongálódott, de eleinte sikerült a felszínen tartani, ezért megkísérelték Gibraltár felé elvontatni. A kísérlet sikertelennek bizonyult, és a Cossack végül október 27-én elsüllyedt. A támadás következtében 159 fő vesztette életét. Oscar ismét túlélte a pusztítást.
Harmadik süllyedés: az Ark Royal utolsó órái
A megmenekült macskát ezután a HMS Ark Royal repülőgép-hordozóra helyezték át, amely közvetlenül részt vett a Bismarck elpusztításában és jelentős szerepet játszott a második világháború tengeri hadműveleteiben, különösen az Atlanti-óceánon és a Földközi-tengeren.
Az Ark Royal híres volt arról, hogy sok támadást túlélt, ezért a Királyi Haditengerészet szerencsés hajói között tartották számon. Ez a sorozat 1941. november 13-án ért véget, amikor az U-81 német tengeralattjáró torpedótalálata súlyos károkat okozott a hajótest bal oldalán, Gibraltár közelében. A hordozó lassan, órák alatt süllyedt el, de a legénység nagy részét időben kimentették, így az emberáldozat viszonylag alacsony maradt, és Oscar – immár harmadszor – szintén életben maradt. Ezután kivonták a szolgálatból, mert már túl „értékes” vagy túl „szerencsétlen” volt ahhoz, hogy újabb küldetésekre küldjék.
Élet a szárazföldön: visszavonulás macskahősként
Oscar, akit ekkorra már „Unsinkable Sam”, azaz az „elsüllyeszthetetlen Samként” ismertek, először a gibraltári kormányzó hivatalába került. Ezután Angliába vitték, és a belfasti Home for Sailors tengerészotthonban élt, ahol 1955-ös haláláig veterán tengerészek vették körül.
Történetének népszerűsége hatására Georgina Shaw-Baker művésznő portrét is készített róla Oscar, a Bismarck macskája címmel. A pasztellkép ma a National Maritime Museum tulajdona.
Mítosz vagy valóság?
Bár Sam – vagy Oscar – története máig él a haditengerészeti legendák között, sokan megkérdőjelezik hitelességét. A Bismarck elsüllyedésének egyik legismertebb kutatója, Ludovic Kennedy például egyáltalán nem említi a macska megmentését.
Ráadásul különböző források eltérő leírásokat adnak Oscar külsejéről is – ami felveti a lehetőségét, hogy nem is ugyanarról az állatról volt szó, vagy hogy a történet több macska élményeiből gyúrt össze egyetlen legendát.
Akár igaz, akár nem, Sam/Oscar története a háború egyik legszívmelengetőbb és legkitartóbb szimbólumává vált. A kisállat, aki három hajószerencsétlenséget is túlélt, és ezzel emberek ezreinek adott reményt – ha csak a mesében is.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
