Pellegrini aláírta a civil szervezetekről szóló törvénymódosítást

Pellegrini aláírta a civil szervezetekről szóló törvénymódosítást

Peter Pellegrini ma aláírta a civil szervezetekről szóló törvény módosítását. Az Elnöki Hivatal szerint a jóváhagyott szöveg nem ellentétes sem a szlovák alkotmánnyal, sem az uniós joggal. A parlamenti tárgyalás során végrehajtott jelentős változtatások – az elnök szerint – megszüntették annak a kockázatát, hogy a törvény ne lenne összhangban az Európai Unió jogrendszerével, ami szankciókat is vonhatott volna maga után.

Pellegrini elismerte, hogy döntése valószínűleg erős érzelmeket vált majd ki a társadalom egy részében.

„Alapos átolvasás után azonban nem látok okot arra, hogy a törvényt olyan jelzőkkel illessük, mint amiket a tiltakozók használtak.”

– mondta. Hangsúlyozta, hogy a törvény jelenlegi formájában nem nevezi a civil szervezeteket „külföldi ügynököknek”, és azokat nem lehet csupán adminisztratív mulasztás miatt megszüntetni.

Hírdetés

Az elnök úgy véli, a nyilvánosságnak joga van tudni, hogyan finanszírozzák a civil szervezeteket – különösen, mivel ezek gyakran átláthatóságot követelnek a politikusoktól, pártoktól és állami intézményektől. A törvény értelmében a civil szervezeteknek nyilvánosságra kell hozniuk azon adományozókat, akik évente több mint 5 000 eurót adományoznak számukra. Pellegrini szerint ez az összeg megfelelően védi a kisebb, néhány tíz vagy száz euróval támogató adományozók magánéletét. „Kétlem, hogy ma Szlovákiában sok ember lenne, aki évi 5 000 eurónál többet tudna adni egy civil szervezetnek” – jegyezte meg.

Azokra a kifogásokra, miszerint az új szabályozás nagyobb adminisztratív terhet ró a civil szervezetekre, Pellegrini azt mondta: ezt a terhet elfogadhatónak tartja az átláthatóság növelése érdekében, ami szerinte hozzájárulhat a közbizalom erősödéséhez. Végül hozzátette:

„Tiszteletben tartom mindenki jogát a saját véleményére, és arra is, hogy más eszközökkel vizsgálja felül a törvényt. Ugyanakkor elvárom, hogy tiszteletben tartsák a Szlovák Köztársaság elnökének szuverén döntését is, amelyet az alkotmányos hatáskörei alapján hozott meg.”

Kancelária prezidenta SR


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »