Több száz zarándok vett részt május 3-án, az elsőszombati Mária-köszöntőn Csíksomlyón. Az ünnepi alkalmon immár másodjára voltak jelen a gyimesbükki ministránsok is. A szentmisét Guia Hugó ferences szerzetes mutatta be, a rózsafüzért és a gyertyás körmenetet a Misszió Tours Utazási Iroda munkatársai vezették.
Négy órától a gyimesi hívek, majd a Misszió Tours Utazási Iroda munkatársai végezték az imaórát Csíksomlyón. Eközben sokan szentgyónáshoz járultak a kegytemplom gyóntatószobáiban.
A 18 órakor kezdődő szentmisét Guia Hugó OFM mutatta be.
Prédikációjában Assisi Szent Ferenc és Ferenc pápa Mária-tiszteletéről beszélt. „Legyünk mi is a Szűzanyához hasonló emberek, akik testvérré teszik Krisztust – azaz, aki velünk találkozik, tapasztalja meg, hogy bennünk Krisztus testvérré lett számára. Csakis Krisztus erejéből, a Szentlélek működéseként valósulhat meg ez; nem a magunk erejéből lehetünk igazán testvérek, csak akkor, ha Krisztus bennünk lesz testvérré.
A kommunió által irgalmat, könyörületet tapasztaljanak azok, akik velünk találkoznak, érezzék, hogy Isten igazi gyermekei vagyunk” – fogalmazott a ferences szerzetes.
A szentmise után a Misszió Tours Utazási iroda munkatársainak vezetésével a dicsőséges rózsafüzért imádkozták. A gyertyás körmenetben is a Magyarországról érkezett zarándokok vitték a Szűzanya kegyszobrának másolatát.
Az elsőszombati Mária-köszöntőt a Mária Rádió, illetve a csíksomlyói kegyhely YouTube-csatornája is élőben közvetítette.
A következő Mária-köszöntőt július első szombatján tartják.
Forrás: Romkat.ro/Bíró István ferences sajtóreferens
Fotó: Erdélyi Ferencesek Facebook-oldala
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


