A New Yorkból Liverpoolba tartó, 44 ezer tonnás RMS Lusitania luxushajóba 1915. május 7-én, nem sokkal két óra után csapódott be az írországi partok közelében egy német tengeralattjáró torpedója.
Az első detonációt másodpercekkel később egy nagyobb erejű robbanás követte, és a hajó mindössze 18 perc alatt elsüllyedt. A második detonáció kiváltó okairól máig megoszlik a szakértők véleménye.
A robbanások után a Lusitania fedélzetén kitört a pánik, és az oldalára dőlt hajóról mindössze 6 mentőcsónakot tudtak a vízre ereszteni a 48 közül.
Mivel a britek nem akarták megkockáztatni, hogy a németek egy újabb hajót elsüllyesszenek, visszahívták a túlélők segítségére siető Juno cirkálót, így a mentési akció csak jóval később kezdődött meg.
Részben a késlekedésnek köszönhető, hogy a személyzettel együtt a hajón tartózkodó 1959 civil utasból 1198 vesztette életét. 128 áldozat amerikai állampolgár volt.
A britek és az amerikaiak barbár akciónak minősítették a támadást. Egyes amerikai újságok egyenesen arról adtak hírt, hogy Németország egyes részein tanítási szünetet rendeltek el, hogy a gyerekek is megünnepelhessék a Lusitania elpusztítását.
A németek ezzel szemben hangsúlyozták, hogy újsághirdetésekben figyelmeztették az utasokat a háborús zónában a hajózás veszélyeire. Továbbá érveik szerint jogosan támadták meg a semleges USA-ból a hadban álló Egyesült Királyságba jelentős mennyiségű hadianyagot csempésző hajót.

Sokan úgy vélik, a brit vezetésnek érdekében állt a Lusitania elsüllyesztése, mivel így szerették volna elérni, hogy az USA az antant oldalán belépjen a háborúba. Bár az amerikai–német viszony az incidenst követően valóban megromlott, az USA csak két évvel később, 1917 áprilisában lépett be a háborúba.
Egy 2012-es kutatás során nem találtak bizonyítékot a brit kormányt ért támadások igazolására. A túlélők elbeszélései szerint is a kazán okozta a második robbanást.
A kutatócsapat leszállt a tenger fenekére is, hogy a 90 méter mélyen fekvő roncsokat tüzetesebben megvizsgálja. Egy sor ellenőrzött robbantással tesztelték, mi is okozhatta a második robbanást. A túlélők feljegyzései alapján nem tűnik valószínűnek, hogy ezt a lőgyapot okozta. Hiszen az azonnal felrobbant volna, nem pedig 15-20 másodperces késéssel.
Azt az elméletet is megcáfolták, miszerint a második robbanást egy szénpor öngyújtó idézhette elő, mivel ez nem lett volna elég egy akkora szerkezeti károsodás előidézésére. Köztudott, hogy lőszer is volt a rakományban, azonban ez nem minősült „hadianyagnak”, így szállítása egy személyszállító hajón engedélyezett volt.
Ehelyett a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a második robbanás valóban a kazánból jött. Ez azonban egymaga nem okozott volna jelentős kárt. Úgy vélik, a gyors süllyedést egyszerűen a jól irányzott torpedótalálat idézhette elő.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »


