Meglesz az ára a mohácsi Duna-hídnak – nem csak pénzben

Meglesz az ára a mohácsi Duna-hídnak – nem csak pénzben

Van – pontosabban eddig volt – egy közkedvelt, homokos dunai strandja Mohácsnak, azonban a gigantikus Duna-híd építésének áldozatává válik most.

Évekre vége a kijelöletlensége ellenére közkedvelt mohácsi szigeti strandnak a helyi Duna-híd építése miatt – írja a helyi hírekre szakosodott bama.hu.

A homokos parton jó időben hűsölők százai jelennek meg, ennek viszont most vége, kiteszik a fürdeni tilos táblákat. Erről Szabó György, a mohácsi vízirendészeti őrs parancsnoka a mohácsi képviselő-testületi ülésen számolt be legutóbb.

A „fürödni tilos” 300 méteres körzetre vonatkozik, ebbe esik bele a „strand”.

Hírdetés

Szabó György arra is felhívta a figyelmet, hogy büntetni nem cél, de határozott kommunikáció lesz az ügyben.

A szabály így szól

Fürödni egyébként is tilos hajóútban, hajóutat és hajózási akadályt jelző bóják, nagy hajók, úszó munkagépek és fürdés célját nem szolgáló úszóművek 100 méteres körzetében. Szintén tiltott a fürdőzés vízlépcsők és vízi munkák 300 méteres, hidak, vízkivételi művek, egyéb vízi műtárgyak, komp- és révátkelőhelyek 100 méteres körzetében. Kikötők, úszóműves kikötőhelyek, úszóműállások, hajóhidak, veszteglőhelyek, vízisport-pályák, vízi repülőterek és hajókiemelő berendezések területén és 100 méteres körzetében sem csobbanhatunk. Tilos továbbá a határvizekben és a városok belterületén lévő szabad vizekben való fürdés, a kijelölt fürdőhelyek kivételével. Aki szabálytalan helyen fürdőzik, 5000-150 000 forintos helyszíni bírsággal sújtható.

Hogy a híd építése után mi lesz, homokos part vagy egyéb, illetve hogyan változik a meder, a part vonala vagy a víz áramlása, szintén kérdéses.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »