Aprólékos készítési folyamat során az állatbőrből íráshordozó lett. A pergamen a papiruszt váltotta fel, eszmei értéke azonban a beszerzési és előállítási nehézségek miatt sokkal nagyobb volt.
Évszázadokon át a pergamen volt az az alapvető anyag, amelyre Európa tudásának, kultúrájának és vallásának nagy részét írták. Összetett és aprólékos előállítása megmutatja, hogy elődeink milyen fontosnak tartották az írott tudás tartós megőrzését. Bár ma a pergament az ősi kéziratokkal azonosítjuk, története sokkal gazdagabb, mint azt gyakran gondolnánk – írja a muyintersante.com.
Honnan ered?
Használata a középkor előttre nyúlik vissza, bár ebben az időszakban vált a pergamen a szövegek továbbításának fő hordozójává. A pergamen kifejezés Pergamon városából származik, a papirusz helyett kezdték használni az állatbőrt a Kr. e. 2. században.
A középkori Európában elsősorban borjak, juhok és kecskék bőréből készítettek pergament. Az állat fajtája közvetlenül meghatározta a minőségét is. A borjúbőr, amelyet pergamennek neveztek, magasabb értéket képviselt, mivel finomabb és egyenletesebb volt.
Így készült a pergamen
Az előállítás folyamata az ókortól a reneszánszig lényegében nem változott. Miután az állatot megnyúzták, a bőrt megtisztították, majd besózták, hogy ne induljon bomlásnak a tárolás vagy szállítás során. A sózott bőrt napokra meszes fürdőben áztatták, ami fellazította a szőrzetet és a bőrrétegeket. A meszes fürdő után a bőrt egy félhold alakú pengéjű késsel (lunellum) óvatosan lehántották, így eltávolítva a felesleges bőr alatti szöveteket.
A megtisztítás után a bőrt fakeretre feszítették. A perem mentén behelyezett zsinórok vagy kampók segítségével a száradás közben folyamatosan nyújtották az anyagot. A folyamat ezen szakasza különösen nagy szakértelmet igényelt, mivel az egyenletlen feszítés deformációt vagy szakadást okozhatott.
A szárítás során ismét lekaparták a bőrt, hogy a vastagságát és textúráját kijavítsák vékonyabb pengékkel vagy habkővel. Végül a felületet átcsiszolták kréta és liszt keverékével vagy sima kővel, amivel előkészítették a pergament a tintával való írásra.
Élő, érzékeny felület
A modern papírral ellentétben a pergamen megőrizte állati eredetének számos jellemzőjét. A legtöbb lapnak két oldala volt: a szőrös oldal, amely durvább és sötétebb volt, és a húsos oldal, amely simább és világosabb volt. A másolók általában az utóbbit részesítették előnyben az íráshoz, bár sok kéziratban váltakozva használták a két felületet.
A pergamen reagált a nedvesség és a hőmérséklet változására is. Nedves környezetben hajlamos volt görbülni vagy zsugorodni, ezért a középkori kódexeket gyakran vastag borítóval és bőr- vagy fémkapcsokkal kötötték be.
A fontos szövegek értékes anyaga
Az előállítás magas költségei miatt, csak a különösen fontos művek – vallási kéziratok, jogi dokumentumok, pápai bullák, tudományos értekezések – kerültek pergamenekre. Egy nagyformátumú kézirathoz körülbelül 300 állatbőrre volt szükség. Értéküket bizonyítják a sokszorosítás szigorú szabályai és az a gondosság is, amivel a kolostori könyvtárakat őrizték.
Annak ellenére, hogy a 13. századtól kezdve Európában megjelent a papír, a pergamen egészen a 16. századig használatban maradt, különösen az előkelők köreiben. Még azután is használták, hogy a nyomdagép felváltotta az írnokok többségét. A hivatalos iratokat és az egyházi feljegyzéseket még több évtizedig pergamenre másolták.
Újrahasznosítás: a palimpszesztek
Magas költségeik miatt a pergameneket gyakran használták újra. Sok esetben a régi leveleket lekaparták vagy kimosták, hogy újra írni tudjanak rá. Ezeket a töredékeket „palimpszeszteknek” nevezik, és sok közülük értékes másodlagos forrásnak bizonyult a modern tudósok számára.
A tintát pengékkel vagy csiszolóanyagokkal lehetett lekaparni, bár teljesen sosem tudták megtisztítani. Sok esetben a korábbi írás részben látható maradt. A modern technológiáknak köszönhetően lehetőség nyílt visszaszerezni azokat az elveszett klasszikus szövegeket, amelyek a későbbi középkori írások rétegei alatt rejtőzködtek.
Ebben a tekintetben az Arkhimédész-palimpszeszt kivételes példát nyújt. Az 1906-ban egy keresztény ima alatt fedezték fel a görög tudós több alapvető matematikai szövegét. Az eset jól szemlélteti, hogy a pergamen hogyan működött Európa kulturális és vallási átalakulásának különleges tanújaként.
Maradandó örökség
Az idő múlása ellenére számos középkori tekercs a mai napig kivételes állapotban maradt fenn. Ellenállóképességük, a kolostori körülmények által nyújtott védelem miatt kéziratok ezrei éltek túl a háborúkat, tűzvészeket és más katasztrófákat.
Olyan intézmények, mint a Bodleian Library, a British Library vagy a Getty Museum hatalmas gyűjteményeket őriznek pergamenre írt kódexekből. Tanulmányozásuk a tartalmi elemzésen túl, a gyártási módszerekbe, az illusztrációk technikáiba és a mesteremberek mindennapi életébe is betekintést nyújt.
A pergamen a kéziratos kultúra kifejezője is. Minden egyes lap a cserzők, másolók, illuminátorok és könyvkötők hosszú közös munkájának eredményeként született. Minden gyűrődés, a textúra minden egyes tökéletlensége a tudás megőrzésébe fektetett időről, anyagról és odaadásról árulkodik.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
