Az inkvizíció a középkorban született, mégpedig az eretnekségek elleni küzdelem hevében. Cikkünkben megmutatjuk az intézmény létrehozásának előzményeit és a kathar eretnekség felemelkedését.
Az inkvizícióról alkotott képünk elsősorban az újkorban gyökerezik – a spanyol inkvizíció a monarchia egyik eszköze volt az áttért zsidók vagy muszlimok ellenőrzésére – azonban már a középkorban létrehozták – írja a muyintersante.com.
Miért és kinek az ellenében született meg az intézmény, amit sokak az egyház kegyetlenségével hoznak összefüggésbe? Cikksorozatunkban a középkori inkvizíció eredetét mutatjuk be, ami egyszerre kapcsolódik a pápák és a német-római császárok hatalmi harcához, valamint a kathar eretnekség megjelenéséhez.
Változások szele
A 12. század közepéig kell visszautaznunk, hogy megvizsgáljuk az inkvizíció eredetét. Ebben az időszakban az egyház egyre erősebb társadalomszervező erő lett. A Nyugat nagy változásokon ment keresztül. A koraközépkor hosszú demográfiai, gazdasági és társadalmi válságát maga mögött hagyva egy termelékenyebb társadalom jellemezte ezeket az évszázadokat. A városok fejlődése is hozzájárult az átalakuláshoz, amelyek életében a kereskedelem jelentős szerepet játszott.
A Földközi-tenger – hasonlóan az ókorhoz – a csere dinamikus színtere volt, ahol nemcsak áruk, hanem kulturális hatások, eszmék is „gazdát cseréltek.” A kereskedelmi kapcsolatok jó táptalajt jelentettek az új ideológiák csíráihoz – köztük az eretnek gondolatokhoz is.
A pápaság hatalma
A középkori felfogás szerint az eretnekség olyan volt, mint a lepra, a korszak legfertőzőbb és legszörnyűbb betegsége. Egy eretnek puszta közelsége is fertőzést okozhatott: egyazon levegőt beszívni, egy helyiségben tartózkodni vele már életveszélyt jelentett. Szülőkről gyerekekre is átragadhatott. A keresztény társadalom kötelessége volt, hogy a betegséget kiirtsa, megvédje tagjait egy olyan fertőzéstől, a lélek örök kárhozatától, amely a biológiai halálnál is szörnyűbb.
A gregorián reform után megerősödő és a német-római császárokkal folytatott küzdelemből győztesen kikerülő pontifikátus új és veszélyes eretnek gondolattal szembesült a 12. században. III. Sándor pápa (1159-1181) magáénak tudta a Lombard Ligával Legnanónál kivívott győzelmet I. Barbarossa Frigyes felett. A megalázott császárnak ezután a pápa bocsánatát kellett elnyernie, az egyházfő pedig feloldozta őt bűnei és az egyházi átok alól is.
Győzelem után fenyegetés
Az egyház diadala után hívták össze a harmadik lateráni zsinatot 1179 márciusában, ahol a pápa demonstrálhatta az egész kereszténység feletti vitathatatlan vezető szerepét és hatalmát. Megerősítette a pontifikátus központi szerepét és a megkérdőjelezhetetlen dogmatikai kérdéseket.
A császár legyőzése után a veszélyt az eretnekek jelentették. A szilárd egység megőrzése érdekében – a történelem folyamán először – keresztes hadjáratot indítottak, nem a pogányok, hanem az eretnekek ellen.
De kik voltak azok, akik a pápát ennyire aggasztották? Miért volt arra szükség, hogy egy keresztes hadjárat brutális és pusztító harci eszközeivel támadjon rájuk? A harmadik lateráni zsinat eretneknek bélyegezte az új eszme követőit, bár ők magukat katharoknak nevezték, ami görögül tisztát vagy tökéleteset jelent.
A katharok a mai Dél-Franciaország területén voltak jelen, egyik legkorábbi központjuk, Albi városa volt, amiért „albigenseknek” is nevezték őket. A hereodoxia nagymúltú gondolatiságába kapcsolódtak be és a dualista gnoszticizmus filozófiai áramlatából táplálkoztak, ami a 2. századtól kezdve számos keresztény szekta alapja volt.
Két isten küzdelme
Elképzelésük szerint az ember megváltása abban állt, hogy megszabaduljon az őt megragadó anyagiság kötelékeitől, ami saját testével kezdődik: a szenvedélyek és az érzelmek kiirtása, a húsfogyasztás és a nemi élet mellőzése. Az ember testében fogva tartott szelleme csak így kerülhet összhangba a jó Isten szellemével. Ez a tiszta transzcendencia szemben áll a gonosz Istennel, aki a világot teremtette és így felelős mindenért, ami anyagi.
A két isten közötti küzdelem magyarázza a világ ellentmondásait. Lehetővé teszi, hogy az ember tudatára ébredjen és tudatosítsa (gnózis) ezt a valóságot. Ha ez megtörténik élete a tökéletesség egyenes útján halad előre. A katharok szerint mindez nem az ember személyes reflexiójának eredménye, hanem az Újszövetség Jézusának kinyilatkoztatása.
Ebben az értelemben Jézus olyan lehetőséget kínál, ami különbözik az Ószövetség bosszúálló és kegyetlen Istenétől, aki a világgal együtt a bűnt, a szenvedést és a halált teremtette. A gnoszticizmus ezzel felmentette a tiszta és jó Istent az emberi szenvedés és nyomorúság minden felelőssége alól, hiszen azok a gonosz Isten rosszindulatú teremtésének gyümölcsei voltak.
Fenyegető eretnekség
A katharok osztották ezeket az eszméket és megkérdőjelezték az Egyház szerepét is. Szerintük az Egyház nem volt más, mint a tisztátalanság bűnén alapuló anyagi struktúra. Hierarchiája az ördögi anyagiság érdekeit szolgálta és azoknak kifejeződése volt. Ennek alávetni magukat egyet jelentett a földi pokollal. Úgy gondolták a legjobb dolog az egész Egyház eltűnése – a püspökökkel és szentségekkel együtt.
Az ezekre vonatkozó gondolataik és javaslataik nem is váltottak ki volna akkora rémületet, ha a hívek egy jelentős része nem támogatja őket. A kathar közösségen belül két szint különült el: a „tökéletesek”, akik a legelkötelezettebb követők voltak és asztetikus, önmegtartóztató életet éltek (elvetve a földi javakat) valamint a „hívők”, akik kevésbé szigorú szabályok szerint éltek és miután felkészültek, a consolamentum után átléphettek a tökéletesek közé. A consolamentum, a rituális kézrátétel a lélek megtisztulását, a bűnbocsánatot és a „jó Istennel” való egyesülést fejezte ki. Azok a hívők, akik nem értek el a tökéletesek szintjére, a halál pillanatában részesülhettek a vigasztalásban, ami az örök üdvösséget jelentett.
A kathar eretnekség nem csupán egy misztikus, spirituális tanítás, hanem egy erősen közösségi és strukturált mozgalom volt, ami alternatívát kínált a hivatalos egyházi renddel szemben.
Az Egyház, érezve a mozgatom egységre irányuló fenyegetését, egy keresztes hadjárat keménységével akarta kivágni a fertőzött részt. A katonai beavatkozás előtt azonban más eljárásokkal is próbálkozott: így jött létre az inkvizíció.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
