Skóciában, a Skye-sziget északkeleti partvidékén előkerült kőeszközök az egyik legészakibb ahrensburgi lelőhelyre utalnak. A felfedezés alapjaiban változtatja meg, amit a késő felső paleolitikum emberi jelenlétéről gondoltunk Nyugat-Európában. És új fényt vet arra, hogyan alkalmazkodtak a vadászó-gyűjtögető közösségek a jégkorszak utolsó, zord időszakához.
Őskori felfedezés Skóciában, Skye szigetén, amely átírja a múltat
Skócia északi határvidékén, ahol a szél és az óceán könyörtelenül ostromolja a partokat, figyelemre méltó felfedezést tettek régészek. A Skye-sziget északkeleti részén, South Cuidrach közelében olyan kőeszközökre bukkantak, amelyek átértékelik a késő felső paleolitikum emberi jelenlétének földrajzi határait.
A lelet körülbelül 12 200 éves, vagyis a fiatalabb szárazság (Younger Dryas) idejéből származik – abból a korszakból, amikor az éghajlat rendkívül zord, az éves átlaghőmérséklet fagypont alatti volt, és a térséget tundra borította.
Az egyik legészakibb ahrensburgi lelőhely Nyugat-Európában
A South Cuidrach-i lelet az Ahrensburgi kultúra jelenlétének eddigi legészakibb bizonyítéka a Brit-szigeteken. Ez a kultúra a késő paleolitikum vadászó-gyűjtögető népességéhez tartozott, amely a jégkorszak utolsó szakaszában alkalmazkodott az extrém környezeti feltételekhez.
A régészek szerint ez a helyszín nem állandó település volt, hanem időszakos táborhely, amelyet valószínűleg szezonálisan használtak. A kőeszközök koncentrációja és a kőépítmények jelenléte azonban tervezettséget, visszatérést és jól átgondolt térhasználatot mutat.
Lakófunkcióra utaló nyomok az ősi tájban
A lelőhely magasabban fekvő teraszon helyezkedett el, védelmet nyújtva a zord széllel és az óceánnal szemben. A helyről előkerült eszközök – kaparók, csákányok, keskeny talpú hegyek – közvetlen kulturális kapcsolatot mutatnak az észak-közép-európai Ahrensburgi kultúrával.
A leletek döntően helyi eredetű kovakőből és kvarcitból készültek, ami a mikrokőkori technológia alkalmazására utal. A régészek szezonális vadászbázisként értelmezik a helyet, amely szélsőséges, de erőforrásokban gazdag határterületen jött létre.
Az ember túlélési határa a fiatalabb szárazság idején
A lelet korát közvetlen radiokarbonos kormeghatározás hiányában rétegtani és technológiai összevetéssel állapították meg. Jellemzői alapján a lelőhely 12 300 és 12 000 évvel ezelőtt lehetett aktív, a fiatalabb szárazság középső szakaszában.
Ez a korszak hirtelen lehűléssel tért vissza a jégkorszaki körülményekhez, éppen egy rövid felmelegedési periódus után. Eddig úgy vélték, hogy ennyire északon ekkor nem volt emberi jelenlét – a South Cuidrach-i lelet azonban ezt az elképzelést is megdönti.
Az emberi kitartás és stratégia nyomai Skóciában
A Skye-szigeti lelőhely kis mérete ellenére nagy jelentőségű. Arra utal, hogy az itt megforduló csoportok mobil életmódot folytattak, a gleccserek és az óceán közötti térséget aktívan bejárva. Elképzelhető, hogy szezonálisan használt part menti útvonalakon mozogtak, vagy ideiglenes szárazföldi hidakon keltek át, amikor a tengerszint jóval alacsonyabb volt.
A természeti környezet hozzáférést biztosított szárazföldi (pl. rénszarvas) és tengeri (pl. fóka) zsákmányhoz, valamint a szükséges nyersanyagokhoz – ez megfelel más észak-európai Ahrensburgi lelőhelyek mintázatának.
Miért fontos ez a felfedezés a régészet számára?
A Skye-on talált eszközök annak a kultúrának a túlélési és alkalmazkodási stratégiáit dokumentálják, amely a legzordabb éghajlati körülmények között is életképes maradt. Az eddigi brit régészeti kutatás nem szolgált biztos bizonyítékkal arról, hogy a fiatalabb szárazság idején északnyugaton is éltek emberek. Ez a felfedezés tehát nemcsak térképet rajzol újra, hanem új kérdéseket vet fel az emberi innováció és ellenállóképesség határairól.
Skóciában, a South Cuidrach-i lelőhely bepillantást enged a mezőgazdaság előtti időszak nomád közösségeinek világába, és hozzájárul a hirtelen éghajlati változásokhoz való emberi alkalmazkodás mélyebb megértéséhez.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
