Kedden reggel 9 órakor ült össze a február 24-i választáson megválasztott új Bundestag, ahol első körben Friedrich Merz kancellárjelöltről szavaztak. A jobbközép, konzervatív CDU/CSU és a szociáldemokrata SPD összesen 328 mandátummal rendelkezik a 630 tagú Bundestagban, azaz elvileg simán meg kellene lennie a megválasztáshoz szükséges feles (316 fős) többségnek. Ráadásul a koalíciós pártok meg is egyeztek április elején a közös kormányzásban, a múlt héten pedig alá is írták a kormányprogramot.
Ennek ellenére meglepetésre Merz kancellárságára mindössze 310 szavazat érkezett
– írja az Index. A szavazás után Julia Klöckner házelnök az ülést berekesztette, hogy a frakciók vezetőivel tárgyaljanak. A német történelem folyamán először történt meg, hogy egy kancellárt nem sikerül megválasztani az első fordulóban – teszi hozzá a portál.
A lap azt írja, a második fordulóban már nem az összes képviselő, hanem csak a jelenlévő képviselők többségének szavazatára lesz szükség Merz kancellárrá választásához.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »


