Idén is felvonulással és misével tisztelegtek Szent Flórián előtt a járás tűzoltói Bősön (Képgaléria)

Idén is felvonulással és misével tisztelegtek Szent Flórián előtt a járás tűzoltói Bősön (Képgaléria)

Idén is felvonulással és misével tisztelegtek Szent Flórián előtt a járás tűzoltói Bősön (Képgaléria) Kürthy Judit2025. 05. 05., h – 13:52 Bős |

Több mint száz önkéntes tűzoltó vett részt az idei Járási Szent Flórián ünnepségen, Bősön. A szabadtéri szentmisét felvonulás, majd a Kálvárián álló Szent Flórián szobrának megkoszorúzása előzte meg, miután a megvendégelték a résztvevőket.

A tűzoltók védőszentje, Szent Flórián tiszteletére rendezett ünnepélyt a Bősi Önkéntes Tűzoltó Testület szervezte, melyben közreműködött az Önkéntes Tűzoltók Szervezetének Dunaszerdahelyi járási elnöksége, a Tűzoltó és Műszaki Mentőszolgálat Dunaszerdahelyi Járási Igazgatósága, a Bősi Egyházközség, valamint Bős város önkormányzata.

Távolabbi résztvevők

A környező községek önkéntes tűzoltóinak nagyja részt vett a felvonuláson és az azt követő misén is, sőt érkeztek tűzoltók a járás távolabbi pontjairól, valamint Bős több baráti településéről is. Az évek során változatlan program szerint a résztvevők reggel fél 9-től fogadáson vettek részt a községházán, majd 9 órától gyülekeztek a tűzoltószertár előtt. Az ünnepi egyenruhába öltözött önkéntesek és családtagjaik folyamatosan érkeztek a helyszínre, miközben a Somorja Önkéntes Tűzoltó Testület Fúvószenekarának tagjai hangoltak.

Három tűzoltóautó

A tűzoltószertár három évvel ezelőtt átadott új épületrészét azóta teljesen megtöltötték különféle felszerelésekkel. Both Szabolcs bősi önkéntes tűzoltó, a helyi díszőrség parancsnoka lapunknak elárulta, hogy bevetéseikkor három tűzoltóautót is használhatnak, az Iveco márkájút például kifejezetten a balesetekhez specializálták. A nemrégiben ajándékba kapott Denis márkájú járművet csaknem két év alatt újították fel a testület autószerelő tűzoltói. 

Úgy gondolom, hogy ez a nap, a Szent Flórián ünnepség a munkánk ünneplése. Ezzel is megtiszteljük azokat a tűzoltókat, akik egész évben ezt az önkéntes munkát végzik. Ilyenkor próbáljuk jól érezni magunkat és beszélgetni egymással

Hírdetés

 – osztotta meg Both Andrea, a Bősi Önkéntes Tűzoltó Testület elnöke.

Nagy létszámú verseny

Az ünnepséget megelőző napon szervezték meg a Duna menti Tűzoltóliga első fordulóját, valamint egy klasszikus tűzoltó versenyt, melyeken több korosztályban is megmérettethették magukat az önkéntesek, a gyerekektől a felnőttekig különféle kategóriákban indulhattak. Ezeken a versenyeken több mint kétszázan vettek részt.

Kétszázan meneteltek

9 óra 45 perckor a hangszeresek a felsorakozott tömeg élére álltak, majd elindították a menetet. A vendégekkel, érdeklődőkkel és a templomnál csatlakozott egyházi kísérettel kiegészülve csaknem kétszázan vonultak zenei felvezetéssel a Csiliz-patakhoz közeli Kálváriához. Itt rendben felsorakozva, az egyes testületek vezetői, a város elöljárói, egyes szervezetek vezetői és politikai szereplők is a szobor elé járultak, hogy elhelyezzék koszorúikat.

Kell az áldozatkészség

A szentmisét Fenes Iván polgármester vezette fel, majd a főcelebránst, Kiss Róbert kanonok, általános helynököt szólította a mikrofonhoz, aki tolmácsolta Orosch János nagyszombati érsek üdvözletét is. 

Orosch János édesapja szintén tűzoltó volt, aki szolgálatban kapott betegsége következtében hunyt el fiatalon, mindössze 49 évesen. Az ő családjuk is jól ismerte, hogy mekkora áldozatkészség kell ahhoz, hogy az ember másokon segíteni tudjon

 – osztotta meg Kiss Róbert az érsek személyes történetét az egybegyűltekkel.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »