A kormányfő vasárnap délelőtti sajtótájékoztatóján kitért Vologyimir Zelenszkij szavaira is, melyeket szerinte az ukrán elnök fenyegetésnek szánt.
„Mintha utalt volna arra, hogy mi minden történhet Moszkvában a győzelmi ünnepen. Hogy esetleg majd felküldenek egy-két drónt…“
– fejtegette az esetleges reá leselkedú veszélyeket Fico.
„Mondja ezt Kínának, Brazíliának, vagy más, többszáz milliós országok vezetőinek, hogy ne menj oda, mert valami történhet”
– hangsúlyozta.
„Megyek Moszkvába”
– tette hozzá.
„A biztonság garantálása a vendéglátó feladata.”
Egyúttal arra is panaszkodott, hogy hova jutottak az EU-n belüli tagországok közti kapcsolatok, ha több, Szlovákiával szomszédos ország is jelezte, hogy problémát jelenthet a légterük használata moszkvai útja során.
Fico szerint az, hogy Zelenszkij aláírta Amerikával a ritkaföldfémekről szóló megállapodásokat, a háború folytatását vetíti előre.
„Nagy kár, hogy Zelenszkij összekeveri a múltat a jelennel. Most kellett volna békét kötni, a 2. világháború befejezésének 80. évfordulóján. Főleg úgy, hogy az ukránok anno nagyban hozzájárult a 2. világháború során a szovjetek győzelméhez.”
Ficot a sajtótájékoztatón saját egészségi állapotáról is kérdezték, tekintettel arra, hogy az Orbán Viktorral való hivatalos találkozóját követően két előre bejelentett programját is lemondta.
„Sokat kibírok (…). De vannak dolgok, amelyek összefüggenek a merénylettel. Nem teszik lehetővé, hogy négy órát autóban töltsek“
– mondta röviden, többet azonban nem akart elárulni. Szerinte senkinek semmi köze ahhoz, hogy milyen egészségi állapotban van.
„Képes vagyok fizikailag és mentálisan is elvégezni a kemény feladatokat. Aki nem hiszi, jöjjön ki reggel 7 órakor a pozsonyi Dunapartra és meglátja, mire vagyok képes és mire nem“
– jegyezte meg a kormányfő.
Koalíciós partnereit is kritikával illette, akik szerinte túl hamar megijednek az ellenzéki újságcikkektől és képesek ellentmondani önmaguknak.
„A politikai halál legrosszabb formája, ha riadalom, rémület okán történik”
– zárta Robert Fico.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


