Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy Ukrajna nem tudja garantálni azon külföldi képviselők biztonságát, akik a május 9-i moszkvai díszszemlére tervezik az utazásukat – számolt be róla az Interfax.
Zelenszkij figyelmeztetett, hogy az orosz fél maga is végrehajthat támadásokat vagy provokációkat, például robbantásokat vagy gyújtogatásokat, amelyeket aztán Ukrajnára próbálna hárítani. Ezért azt tanácsolja a kormányoknak, hogy ebben az időszakban ne utazzanak Oroszországba – ha mégis így döntenek, azt saját felelősségükre teszik.
Az elnök hangsúlyozta, hogy Ukrajna csak a saját területén tudja garantálni a biztonságot. Kiemelte, hogy Kijev tiszteletteljesen viszonyul azokhoz a semleges vagy oroszbarát országokhoz, amelyek biztonsági ajánlásokat kérnek tőle.
Zelenszkij emlékeztetett arra is, hogy még Ukrajna területén tett hivatalos látogatások során is történtek támadások és megfélemlítési kísérletek, amit annak bizonyítékaként értékelt, hogy hasonló helyzetek Oroszországban is kiszámíthatatlanok lehetnek.
Körkép-vélemény:
Fontos kiemelni, hogy az ukrán elnök ezzel fenyegető üzenetet küldött, de az orosz hamis zászlós hadműveletre való célzások alapvetően a propaganda részei. Ha egy ilyen alkalmon Moszkva nem tudná garantálni vendégei biztonságát, az sokkal nagyobb károkat okozna számára, mint amekkora hasznot remélhetne egyik vendége elleni, provokációból elkövetett támadással. Persze, mindig benne van a pakliban, de Zelenszkij mostani kijelentése annyira nyílt célzás, amit nehéz félreérteni. Propagandának jó, de mivel a moszkvai felvonulás díszvendége Hszi Csinping kínai elnök, és ott lesz a brazil és szerb elnök is (elvileg Robert Fico is), az ilyen üzenetek idővel nagyon kontraproduktívak lesznek a diplomáciai kapcsolatokban.
Körkép.sk, standard.sk
Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Efrem Lukatsky
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


