Helyzetjelentés a Komáromi Napokról – képriport

Helyzetjelentés a Komáromi Napokról – képriport

A Komáromi Napok egy évente megrendezett, többnapos kulturális és közösségi rendezvénysorozat, amelyet mindkét Komárom városában egyaránt megtartanak, jellemzően április végén vagy május elején. A fesztivál egyik legfőbb célja, hogy erősítse a kapcsolatot a Duna két partján fekvő, egykor egységes települések között.

Bár az idei Komáromi Napok lassacskán már a végéhez közelednek, viszont a legizgalmasabb programok csak most zajlanak és következnek. A fesztivál csúcspontját jelentő hétvégi koncertek és sztárfellépők sokakat vonzanak Komárom belvárosába, ahol több helyszínen – többek között a Tiszti Pavilon udvarán, az Európa udvarban és a Klapka téren – zajlik a nyüzsgés.

Ma délután kilátogattunk, és megnéztük a „felhozatalt”:

a történelmi belváros és a sétálóutca teljes hosszában árusok tucatjai kínálják portékáikat.

Kézműves termékek, házi finomságok, gasztronómiai különlegességek és egyedi ajándéktárgyak töltik meg a standokat. Nehéz úgy végigsétálni, hogy az ember ne álljon meg legalább egy kóstolóra vagy vásárlásra.

Hírdetés

A Komáromi Napok szervezői idén is mindent megtesznek azért, hogy a látogatók jól érezzék magukat.

A programkínálat az idei esztendőben is változatos, a kulturális események és családi rendezvények mellett koncertek, sztárfellépők és látványos színpadi show-k várják a közönséget.

Aki kilátogat, biztos lehet benne, hogy nem fog unatkozni – Komárom ezekben a napokban valóban a találkozások és élmények városa.

Bartalos Nikolas felvételei

Bartalos Nikolas/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »