Izrael Hán Júnisz menekülttáborát bombázta – 11-en meghaltak, köztük három csecsemő

Izrael Hán Júnisz menekülttáborát bombázta  – 11-en meghaltak, köztük három csecsemő

Egy izraeli légicsapás következtében legalább 11 ember meghalt a gázai övezetben lévő Hán Júnisz menekülttáborában – köztük három csecsemő is. A támadásról szombaton számolt be a helyi polgári védelem.

A legfiatalabb áldozatok egy hónapos és egyéves kor közöttiek voltak. A támadás hajnali 3 óra körül történt helyi idő szerint – tájékoztatott Mahmúd Bassal, a palesztin polgári védelem szóvivője. Elmondása szerint a nyolc azonosított áldozat ugyanabból a családból származott. Az izraeli hadsereg nem reagált az AFP megkeresésére.

Hírdetés

A Gázai övezetben dúló háború 2023. október 7-én robbant ki Izrael és a Hamász radikális palesztin szervezet között. Körülbelül 15 hónap elteltével – 2025. január 19-én – a felek tűzszünetet kötöttek, amelyet Izrael március 18-án megszegett, és újrakezdte az offenzívát.

Azóta a konfliktusban további 1218 ember halt meg, többségük civil. A Hamász 251 túszt ejtett, közülük 58-at továbbra is a Gázai övezetben tartanak fogva. Izrael szerint 34-an már nem élnek.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »