Egy 38 éves nő meghalt, miután szombat hajnalban pokolgép robbant a görögországi Theszaloniki városában. A helyi rendőrség szerint a nő a robbanószerkezetet a kezében vitte, és feltehetően egy bankautomatában akarta elhelyezni.
A mentők a nőt kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életetét. A robbanás több kirakatban és járműben is kárt tett a környéken. A rendőrség szóvivője, Konstantia Dimoglidou elmondta, hogy a nyomozók még vizsgálják, valóban az áldozatál volt-e a bomba, de szavai szerint ez egy „valószínű forgatókönyv”. A Skai nevű görög televíziónak nyilatkozva hozzátette, hogy a nő már korábban ismert volt a rendőrség előtt, főként több rablás miatt.
Az ügyet a görög szervezett bűnözés elleni hivatal vette át, a robbanás helyszínét továbbra is lezárták. Az AP szerint a rendőrség azt is vizsgálja, hogy a nőnek lehettek-e kapcsolatai szélsőbaloldali csoportokkal.
Teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


