A Niké Liga 2024/2025-ös szezonja a végéhez közeledik, és az utolsó fordulók előtt minden csapat számára adott a motiváció. A rájátszás 8. fordulójának mérkőzései szinte minden öltözőben feszültséget hoznak: a Slovan szombat este bajnoki címet ünnepelhet, míg a Rózsahegy egy győzelemmel matematikailag is a másodosztályba küldheti Besztercebánya csapatát. Emellett élesedett a küzdelem az Európa Konferencia Liga play-off helyeiért is – a hétvégi meccsek tehát biztosan nem lesznek tét nélküliek.
Bajnoki rájátszás
Podbrezová – DAC 1904 (szombat, 18:00, Voyo)
A DAC 1904 tavasszal még veretlen, míg a Zólyombrézó egyelőre nyeretlen a felsőházi rájátszásban. Míg az egyik csapat sorozatát szeretné meghosszabbítani, a másik azt megállítani. „A legutóbbi hazai győzelem pozitív energiát hozott a csapatnak az edzésekbe. Egész héten keményen dolgoztunk, hogy jól teljesítsünk Zólyombrézón, és olyan eredményt érjünk el, amivel mindenki elégedett lesz” – nyilatkozta a DAC vezetőedzője, Branislav Fodrek a klub honlapjának. Legutóbb a Slovan ellen nyertek 2:1-re, míg a „vasgyáriak” 1:1-es döntetlent játszottak Kassán.
Slovan – Žilina (szombat, 20:30, Voyo, Dajto)
A bajnoki cím sorsa is eldőlhet a téglamezei stadionban. A Slovan egyetlen ponttal bebiztosíthatja aranyérmét. Ha a Zsolna életben akarja tartani az esélyét, nyernie kell. „Célba értünk, és minden a mi kezünkben van. Már múlt héten is lezárhattuk volna, de néhány helyzetnél hibáztunk. A bajnokság a futballban a legigazságosabb versenyforma – beleférnek a gyengébb pillanatok is, de mindig túljutottunk rajtuk. Most megtehetjük az utolsó lépést, ami mindig a legnehezebb. Előttünk a lehetőség, hogy hazai közönség előtt ünnepeljünk, egy közvetlen rivális ellen. Mindent meg fogunk tenni” – mondta Boris Kitka, a Slovan másodedzője. Mindkét csapat fontos játékosokat lesz kénytelen nélkülözni eltiltás miatt: a Slovanból Guram Kashia, a Zsolnából Tomáš Hubočan hiányzik majd.
Spartak Trnava – Košice (vasárnap, 18:00, Voyo – a hét mérkőzése)
A Spartak három nappal a Slovnaft Cup-győzelem után látja vendégül Kassa együttesét. Roman Skuhravý, a vendégek edzője nem kívánt találgatni a Nagyszombat aktuális mentális állapotáról: „Nem is lenne jogom azon gondolkodni, milyen lelkiállapotban lesz a Spartak. Sokféleképpen hathat rájuk a kupasiker. Egy dolgot viszont tudok – Nagyszombatban még sosem nyertem, és a csapataim sem játszottak jól ott. Most ezt szeretnénk megváltoztatni, és azt is megnézni, kikre számíthatok a következő szezonban.” Az idei bajnokságban egymás ellen mindkét csapat hazai pályán győzött, egy meccs pedig döntetlennel zárult.
Alsóházi rájátszás
Komárom – Trenčín (szombat, 18:00, Voyo)
A Spartak csütörtöki kupagyőzelme megnövelte az esélyét annak, hogy a 4–7. helyezettek közül négy csapat harcolhat a Konferencia Ligás indulásért. Komárom is versenyben van. Radványi Miklós csapata jelenleg két ponttal van lemaradva a hetedik helytől. A Trencsén elleni meccsen tehát kulcsfontosságú lehet a győzelem.
Zemplín Michalovce – Skalica (szombat, 18:00, Voyo)
Nagymihály hazai veretlenségi sorozata szeptember óta tart – legutóbb a Slovan tudta elvinni tőlük a három pontot. Azóta tíz hazai meccsen nem kaptak ki, amit most is folytatni szeretnének. Szakolca öt ponttal van lemaradva mögöttük, de még küzdhet a hetedik helyért. „Bízom benne, hogy mivel a Szakolcának már nem kell a kiesés ellen harcolnia, nyílt, látványos meccs lesz. Nekünk javítanunk kell a Rózsahegy elleni gyenge teljesítményünkön” – mondta Anton Šoltis, a Nagymihály vezetőedzője. Eddig minden csapat megnyerte hazai meccsét a másik ellen, egy meccs döntetlennel zárult.
MFK Dukla – Ružomberok (vasárnap, 18:00, Voyo)
A Dukla számára ez az utolsó esély lehet, hogy versenyben maradjon az osztályozót jelentő helyért. A besztercebányaiak tudják, hogy csak a győzelem tarthatja életben reményeiket. „Ez az a meccs, amit mindenáron meg kell nyernünk, ha még hinni akarunk a bennmaradásban. Igaz, már nem csak rajtunk múlik, de ez még ad egy utolsó esélyt. A Rózsahegy is a túlélésért harcol, így kemény, küzdelmes mérkőzésre számítok. Mindkét csapat mindent belead majd – és bízom benne, hogy vasárnap mi ünnepelhetünk” – idézte a klub honlapja Ľubomír Willwéber csapatkapitányt. A Dukla jelenleg az utolsó, öt ponttal lemaradva a Rózsahegy mögött.
nikeliga.sk
Nyitókép: tasr
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


