Nyitókép: SITA
Az Egyesült Államok NATO-nagykövete arra figyelmeztetett, hogy Donald Trump amerikai elnök kihagyhatja a katonai szövetség közelgő csúcstalálkozóját, ha a többi szövetséges nem növeli a védelmi kiadásait. Minderről a német Der Spiegel számolt be. A Trump-adminisztráció előírja a tagállamok számára, hogy bruttó hazai termékük (GDP) öt százalékát költsék évente védelmi kiadásokra.
Németország, Európa legnagyobb gazdasága és legnépesebb országa, különösen az Egyesült Államok nyomásának van kitéve. Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter a múlt héten telefonon beszélt német kollégájával, Boris Pistoriusszal erről. A Pentagon vezetője világossá tette Pistorius számára, hogy Európának gondoskodnia kell saját katonai helyzetéről, mert az Egyesült Államoknak más prioritásai vannak. Dicsérte Pistoriust aNémetország biztonsági beruházásokra vonatkozó adósságfékének feloldásáért, de egyúttal elmondta, hogy Németországnak gyorsan növelnie kell a védelmi kiadásait, és jobban meg kell erősítenie saját védelmi képességeit.
Trump NATO-nagykövete, Matthew Whitaker is nyomást gyakorol európai szövetségeseire. A Der Spiegel azt írta, hogy minden találkozón követeli, hogy a szövetség tagjai végre állapodjanak meg abban, hogy a jövőben GDP-jük öt százalékát védelemre fordítják. Azzal fenyegetőzik, hogy ha más országok nem oldják meg a pénzügyi kérdéseket, Trump nem jön el a NATO-csúcstalálkozóra, amelyre június végén Hágában kerül sor.
Németország tavaly először érte el a NATO azon célkitűzését, hogy GDP-jének két százalékát fordítsa védelemre. Az Egyesült Államok nyomására Pistorius, aki várhatóan a következő kormányban is a védelmi tárca élén marad, a NATO-csúcs előtt egy olyan tervet szeretne bemutatni, amely a GDP mintegy három százalékát kitevő, talán még annál is nagyobb védelmi kiadásokat tartalmazna – írta a Der Spiegel. A szerver szerint Berlin euuel jelzést akar küldeni Washingtonnak, hogy Németországgal számolni kell.
ČTK
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


