Folyamatosan verik át az időseket a szélhámosok – vannak, akiktől egy életnyi megtakarítást csalnak ki Nagy Roland2025. 05. 02., p – 12:08
A csalók 2025 első negyedévében már 47 időst személyt károsítottak meg Szlovákiában – tájékoztatta a TASR hírügynökséget az országos rendőrfőkapitányság szóvivője, Zuzana Hrabovská. Elmondása szerint az anyagi károk meghaladják az 572 ezer eurót.
Az idős személyek ellen elkövetett csalások egyáltalán nem ritkák az országban, tavaly a rendőrség összesen 125 telefonon elkövetett esetet regisztrált, melyek eredményeként 1,5 millió eurót csikartak ki az áldozatoktól. Hrabovská ugyanakkor hangsúlyozta, 2023-hoz képest sikerült javítani a helyzeten, hiszen akkor 186 csalást és 2,2 millió eurós kárt jegyeztek.
Célkeresztben a magányos idősek
A szóvivő elmondása szerint a telefonos csalók elsősorban azokat az idős személyeket célozzák meg, akik magányosan, elszigetelten élnek, és kevés társadalmi interakcióban van részük. Ezek az idősek ugyanis könnyebben zsarolhatók érzelmileg, így gyorsabban elhiszik, hogy valamilyen családtagjuk vagy hozzátartozójuk veszélyben van.
Abból indulnak ki, hogy az adott személy rendszeres rokoni ellenőrzés vagy kapcsolattartás nélkül él, ezért nem lesz lélekjelenléte ahhoz, hogy helyesen ítélje meg a hívás igazságtartalmát. A prevenciós programok keretében éppen ezekre az idősekre koncentrálunk, akik idejük nagy részét otthoni környezetben töltik, kevés szociális kapcsolattal
– fogalmazott Hrabovská, hozzátéve, tavaly több mint 600 háztartást kerestek fel és világosítottak fel a csaló praktikákról.
Vannak, akik egy életnyi megtakarítást buknak el
A hatóság arra kéri az időseket, hogy mindig legyenek elővigyázatosak, ha gyanús telefonhívással van dolguk. Hrabovská hangsúlyozta, az állami és biztonsági szervek sosem próbálnak telefonon keresztül pénzt behajtani, és nem is küldenek gyanús személyeket a háztartásokhoz. Éppen ezért az ajánlják, hogy ha van rá lehetőség, a gyanús személy állításait azonnal ellenőriztessék valamilyen rokonnal vagy ismerőssel.
Ha mégis meg vannak győződve arról, hogy ismeretlen személynek akarnak pénzt adni, akkor olyan személyt, például rokont vagy szomszédot kell hívni a helyszínre, akiben megbíznak
– tette hozzá a szóvivő, aki szerint a szélhámosok által kicsalt összegek változóak, vannak kisebb és nagyobb csalások, de olyan is elfordult már, hogy valakitől egy életnyi megtakarítást csikartak ki.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


