Mit viseltek valójában a nindzsák?

Mit viseltek valójában a nindzsák?

A „nindzsa” szóról talán egy többnyire feketébe öltözött ember jut eszünkbe, de valójában egészen mást ruhát hordtak.

A nindzsák – más néven shinobik – Japán különböző részein tevékenykedtek, főként kémkedéssel, szabotázscselekményekkel, ritkábban pedig merényletekkel foglalkoztak. Időnként csatákban is részt vettek. Pontos eredetük nem egyértelmű, de ezek az orvgyilkosok egészen a 19. század végéig aktívak voltak Japánban.

Ami a ruházatukat illeti, álruhát viseltek, ami megkönnyítette a kémkedést és a lakossággal való elvegyülést – mondták el a szakértők a Live Science-nek. 

Az ellenséges tábort figyelő felderítők nyilvánvalóan egyszerű paraszt- vagy kereskedőruhát viseltek – mondta Szabó Balázs, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Japán Tanszékének kutatója. Az ellenséges várakba beszivárgó kémeknek olyan ruházatot kellett hordaniuk, amely segítette őket abban, hogy észrevétlenül beolvadjanak az erőd hétköznapi lakóinak sorába.

A teljesen fekete egyenruha, amelyet a mai emberek a nindzsákon elképzelnek, a bábszínházból származik. Ugyanis a bábmesterek öltöztek fekete ruhába.

Eric Shahan, egy japán fordító, aki harcművészeti szövegek fordítására szakosodott, egyetértett azzal, hogy a nindzsák álruhát hordtak. Úgy véli, a teljesen fekete ruha inkább felhívta volna a figyelmet viselőjére.

Iwata Akihiro, a japán Saitama Prefektúra Történelmi és Néprajzi Múzeumának régésze és kurátora szerint, ha a nindzsáknak harcolniuk kellett volna, valószínűleg páncélba öltöznek.

A 18. század elején élt nindzsa, Natori Masazumi által írt, „Shōninki” névre hallgató könyv útmutatást adott a nindzsák taktikáira vonatkozólag. Az írás szerint képesnek kellett lenniük arra, hogy szükség szerint gyorsan álruhát váltsanak.

Masuzumi szerint a shinobi mestersége abban rejlik, hogy olyan fortélyokat sajátít el, amelyeket döntő helyzetekben tud alkalmazni – például képes legyen papnak, vándorszerzetesnek, nőnek vagy hegyi parasztlánynak álcázni magát, és így rejtve maradva, az éj leple alatt végezze a kémkedést.

Éppen ezért, a feladatokhoz igazodó álruhákat javasol. Például buddhista szerzetesnek öltözni jó, ha közel akarsz kerülni az emberekhez; kereskedőként viszont könnyebben elvegyülhetsz a tömegben.

Masazumi azt tanácsolta, hogy egy nindzsa – ha teheti – viseljen szalmakalapot, azaz amigasát, mint álcázásának részét. „Az amigasa segítségével könnyedén elrejtheted az arcod és észrevétlenül megfigyelhetsz másokat” – írta. Hozzátette, hogy egy köpeny szintén előnyös lehet, mivel megkönnyíti az álca gyors és feltűnésmentes megváltoztatását.

„A nindzsa öltözékének színe mindig igazodjon a környezethez” – hangsúlyozta Masazumi. Emellett azt is javasolta, hogy viseljenek olyan sokoldalú ruhadarabot, amely szükség esetén övként, fejpántként vagy arcmaszkként is használható.

 


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »