A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványa megvett a budai Várban egy felújított műemlék épületet, majd eladta a Matolcsy György fiához, Matolcsy Ádámhoz kötődő cégnek, most pedig az alapítvány bérleti díjat fizet érte – írja a 444. A portál kiderítette, az Úri utca 72. alatti épületet 795 millió forintért vásárolta meg az MNB még 2015-ben, majd a Matolcsy Ádám baráti köréhez sorolt személyek tulajdonában álló Raw Development Kft.-vel felújíttatták 3,4 milliárd forintért. Az ingatlan 2019-ben lett a jegybanki alapítványok vagyonkezelőjéé, majd 2021-ben a Matolcsy Ádámhoz köthető Skygreen Kft. magántulajdonába került.
Állami Számvevőszék jelentéséből pedig derült ki, hogy a jegybanki alapítvány visszabérli a korábban a saját pénzén felújított ingatlant, mert a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) „fenntarthatósági tudásközpontjának” ad otthont – és ezért 2023-ban havonta átlagosan, az üzemeltetéssel együtt 43 millió forintot fizettek ki.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »


