A Trump-kormány katonai felszerelést készül eladni Ukrajnának

A Trump-kormány katonai felszerelést készül eladni Ukrajnának

Donald Trump amerikai elnök adminisztrációja értesítette a Kongresszust arról, hogy engedélyezni kívánja Ukrajna számára legalább 50 millió dollár értékű katonai felszerelés vásárlását az Egyesült Államoktól. Ez egy hivatalos körlevélben szerepel, amelyre a Sky News hivatkozott. A Kongresszust 30 nappal az ilyen fegyvereladás jóváhagyása előtt tájékoztatni kell – írja a TASR.

Az EC-859 jelű belső jelentésben, amelyet a külügyminisztérium magas rangú tisztviselője küldött a szenátus külügyi bizottságának, nem szerepel, hogy milyen fegyvereket ad el az USA Ukrajnának. Ez azonban az első alkalom lenne, hogy Trump engedélyezné fegyverek eladását Kijevnek, mióta több mint 100 napja megkezdte második hivatali idejét.

A dokumentum a törvénynek megfelelően tájékoztatja az amerikai törvényhozókat az „50 millió dollár vagy annál nagyobb értékű védelmi termékek, beleértve a műszaki adatokat és védelmi szolgáltatásokat Ukrajnába” történő exportjára vonatkozó engedélytervezetről.

A Sky News mellett a Kyiv Post is diplomáciai forrásokra hivatkozva számolt be erről, szerintük közvetlen kereskedelmi fegyvereladásról van szó Kijevnek. Trump adminisztrációjának terveit a Kongresszus honlapja is megerősíti, szerintük a körlevelet április 29-én továbbították a szenátusi bizottságnak.

Hírdetés

Trump régóta kritizálja elődje, Joe Biden adminisztrációját, amiért több milliárd dollár értékű katonai felszerelést adományozott Ukrajnának. Megígérte, hogy az amerikai adófizetők pénzét „vissza fogja szerezni” Kijevtől – emlékeztetett a Sky News.

Az amerikai katonai felszerelések Ukrajnába történő értékesítésének engedélyezéséről a média néhány órával azután számolt be, hogy Kijev és Washington aláírta a nyersanyagokról szóló megállapodást. Az alapul szolgáló megállapodás létrehoz egy közös befektetési alapot Ukrajna újjáépítésére, és az Egyesült Államok elsőbbségi hozzáférést biztosít az ukrán természeti erőforrások, köztük az alumínium, a grafit, a kőolaj és a földgáz fejlesztésére irányuló új befektetési projektekhez – írta a Bloomberg hírügynökség.

Trump aláírattatta Ukrajnával a ritkaföldfémekről szóló megállapodást

Teraz.sk

Nyitókép: AP Photo/Alex Brandon


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »