Tizenhárom görögkatolikus papnövendék részesült kisebb rendekben Nyíregyházán

Tizenhárom görögkatolikus papnövendék részesült kisebb rendekben Nyíregyházán

Április 27-én az alkonyati vecsernye elején alszerpapokká, felolvasókká és gyertyavivővé avattak a görögkatolikus főpásztorok papnövendékeket Nyíregyházán. Két papnövendék kapott grékát, s lett gyertyavivővé, heten felolvasóvá váltak, négyen pedig az alszerpapi rendben részesültek.

A kisebb rendek feladását követő vecsernyét Dobos András, a Görögkatolikus Papnevelő Intézet rektora vezette, diakónusi szolgálatot végzett Gál Richárd szemináriumi prefektus, valamint Kiss Máté atya.

Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök prédikációjában a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápa emlékirataiban is olvasható elhívásának történetét idézte fel, s állította párhuzamba a most avatottakéval. „Mert abban minden elhívás azonos, hogy »az az Isten akarata, hogy szentek legyetek« – idézte a Szentírás szavait a főpásztor. – De a változás, átalakulás időt igényel. Friss gyászunkban vigasztalja Egyházunkat, közösségeinket ezen fiatalembereknek az életszentségre való elhívása.  A közösségben annak kell felolvasnia a Bibliából, aki hajlandó a felolvasottak szerint élni. Alakuljon az életetek ahhoz, amit felolvastok” – nyomatékosította a püspök a papnövendékekben a feladatot. Ezzel a nappal egy lépéssel közelebb kerültek Istenhez a kisebb rendekben részesült papnövendékek. Orosz Atanáz püspök a jelenlévőnek is azt kívánta, hogy a húsvét kegyelme segítse egy lépéssel előrébb kerülni őket a lelki és imaéletükben.

A Miskolci Egyházmegye szolgálatában alszerpapként tevékenykedhet mostantól Kocsis Gergely, míg Pipoly Patrik és Mikita Gábor felolvasók lettek; a Nyíregyházi Egyházmegye felolvasója lett Nászta Ferenc, Fazekas Márton és Kocsis Balázs, a Hajdúdorogi Főegyházmegyének pedig alszerpapja lett Balogh Alfréd István, Jertyity Róbert és Belme Benjamin; felolvasója Sajtos László és Nagy Tamás, valamint gyertyavivője Fehér Máté és Kovordányi Mátyás.

Hírdetés

A rendek mibenlétéről a Nyíregyházmegyei Egyházmegye podcast csatornáján Szabó Antal atya, a szeminárium spirituálisa beszélt.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »