A sikkasztásért elítélt bíboros nem vesz részt a konklávén

A sikkasztásért elítélt bíboros nem vesz részt a konklávén

Angelo Becciu, Olaszország szavazati joggal rendelkező bíborosa kedden bejelentette, hogy nem vesz részt a közelgő konklávén, amelyen a katolikus egyház képviselői új pápát választanak. A bíborost 2023-ban a vatikáni bíróság csalásért és egyházi vagyon hűtlen kezeléséért ítélte el. Erről a TASR számolt be az AP és az ANSA hírügynökségek szerint.

A 76 éves Becciu fellebbezett az ítélet ellen, és egyelőre nem tisztázott az esetleges érintettsége. A botrány kirobbanása után azonban 2020-ban elveszítette bíborosi jogait.

A Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának korábbi prefektusa állítólag megpróbálta biztosítani részvételét a konklávén. Becciu azután gondolta meg magát, miután Pietro Parolin volt szentszéki államtitkár megmutatta neki a Ferenc pápa által aláírt dokumentumokat, amelyek szerint nem szabadna részt vennie a konklávén. Parolin az egyik papabile, azaz a pápai trón elnyerésére alkalmas és esélyes bíboros.

Hírdetés

„Szem előtt tartva az egyház javát, amelyet hűséggel és szeretettel szolgáltam, és annak érdekében, hogy hozzájáruljak a konklávé békés lebonyolításához, úgy döntöttem, hogy engedelmeskedem Ferenc pápának, ahogyan mindig is tettem, és nem veszek részt a konklávén, mindeközben továbbra is meg vagyok győződve ártatlanságomról” – mondta Becciu kedden.

Teraz.sk

Nyitókép: AP Photo/Gregorio Borgia


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »