A Szlovák Köztársaság Oktatási, Kutatási, Fejlesztési és Ifjúsági Minisztériuma (MŠVVaM) fokozatosan kötelezővé tenné az óvodai nevelést: előbb a négyéves, majd a hároméves gyermekek számára. Erről Tomáš Drucker, a tárca vezetője (Hlas-SD) tájékoztatott a keddi sajtótájékoztatón. Mint mondta, a változás mintegy ezer új pedagógus alkalmazását teszi szükségessé, és a minisztérium már kiemelt figyelmet fordít erre.
„Szeretnénk csökkenteni a kötelező óvodai nevelés korhatárát. 2027-től a négyéves, 2028 szeptemberétől pedig a hároméves gyerekek számára tennénk kötelezővé az óvodába járást. Természetesen folytatni kívánjuk a törekvést, hogy már a kétéveseknek is biztosított legyen az óvodai férőhely”
közölte a miniszter. Hozzátette, hogy a szülők továbbra is kérhetik az egyéni óvodai nevelést, ha ez a gyermek érdekét szolgálja – ahogy azt jelenleg az ötévesek esetében is lehetővé teszi a törvény.
Drucker szerint a minisztérium a tervezett változással összefüggésben bővíti az óvodai férőhelyeket, és egyidejűleg modernizálja az oktatási programokat is. Az Oktatási Minisztérium együttműködik a Munka-, Szociális és Családügyi Minisztériummal is, hogy a bölcsődék átkerüljenek az oktatási tárca alá. Céljuk egy egységes gondozási és nevelési rendszer kialakítása már a legkorábbi életkortól kezdve. Hangsúlyozta, hogy a szükséges jogszabályokat időben előkészítik, hogy minden feltételt – köztük a pedagógushiány kezelését – biztosítani tudjanak.
A miniszter kiemelte, hogy a hároméves kortól kezdődő kötelező óvodai nevelés jelentősen elősegíti a gyermekek nyelvi fejlődését, gondolkodását és érzelmi intelligenciáját ebben az érzékeny fejlődési szakaszban. Emellett lehetőséget ad a speciális nevelési igények vagy a tehetségek korai felismerésére is. A cél továbbá az iskolai kudarcok és a korai iskolaelhagyás kockázatának csökkentése, valamint a hátrányos helyzetű gyermekek életminőségének javítása.
A minisztérium hozzátette, hogy a reform hosszú távú célja az, hogy 2033-tól Szlovákiában már a kétéves gyermekek számára is garantált legyen az óvodai elhelyezés – hasonlóan több uniós tagállamhoz, például Franciaországhoz.
teraz.sk
Nyitókép: pxhere.com
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


