Spanyolországban a hétfői áramkimaradás után sikerült helyreállítani az áramszolgáltatást az ellátás közel 90 százalékában, Portugáliában pedig körülbelül 95 százalékban. Erről a helyi energiaszolgáltatók számoltak be keddre virradó éjjel.
A spanyol Red Eléctrica de España (REE) közlése szerint közép-európai idő szerint hajnali 4 óráig az áramszolgáltatás 87,37 százaléka helyreállt.
Portugáliában éjfélre körülbelül 95 százalékban sikerült visszaállítani az áramszolgáltatást, amely nagyjából 6,5 millió ügyfelet érintett – jelentette a közszolgálati RTP rádió-televízió, az E-Redes hálózatüzemeltető információira hivatkozva.
Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök korábban bejelentette, hogy a kimaradás hétfőn, közép-európai idő szerint 12:33-kor következett be, amikor öt másodperc alatt 15 gigawattnyi energia tűnt el a hálózatból, ami akkor az ország fogyasztásának 60 százalékát tette ki. Sánchez szerint a súlyos áramszünet okait még elemzik, és egyelőre egyetlen lehetséges magyarázatot sem zártak ki.
Luís Montenegro, Portugália ügyvezető miniszterelnöke hétfő este közölte, hogy az országban az áramszolgáltatás néhány órán belül teljesen helyreállhat. Hozzátette, hogy a Pireneusi-félszigeten történt kiterjedt áramszünet forrása „nagy valószínűséggel Spanyolországban” volt.
Rejtélyes és brutális méretű áramkimaradások Spanyolországban – készültségben vannak az atomerőművek
teraz.sk
Nyitókép: szoljon.hu
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


