Május 7-én kezdődik a konklávé – a bíborosok már Rómában ismerkednek, egyeztetnek

Május 7-én kezdődik a konklávé – a bíborosok már Rómában ismerkednek, egyeztetnek Vrabec Mária2025. 04. 28., h – 16:50

A Vatikánban május 7-én kezdődik a pápaválasztó konlávé A 135 nyolcvan évesnél fiatalabb bíboros közül várhatóan 133-an vesznek részt rajta. A Sixtus kápolnát az előkészületek miatt már lezárták, a vatikáni kertek sem látogathatók, mert a bíborosok ott is sétálgatnak, eszmét cserélnek.

Ferenc pápa halála óta ma először találkoztak a már Rómában tartózkodó bíborosok , hogy megbeszéljék a következő napok programját. Május 4-én ér véget a Novendiale, azaz a kilencnapos gyász az elhunyt pápa emlékére, de a bíborosok már ez idő alatt is az úgynevezett kongregációkon egyeztetnek arról, hogyan látják az egyház jövőjét, ki lenne közülük alkalmas az egyházfői posztra, milyen víziót kellene képviselnie. Aki elhivatottségot érez magában a pápaságra, az ebben az időszakban ismerteti a többiekkel a saját elképzeléseit.

Az esélyesek közül sem akar mindenki pápa lenni

Hírdetés

Május 7-én közös misével nyitják meg a bíborosok a konklávét utána bevonulnak a külvilágtól teljesen elzárt Sixtus kápolnába, ahol még a térerőt is műszerekkel zavarják. Az első nap kétszer, a további napokon négyszer szavazhatnak, cédulára írt nevekkel. Ahogy szűkül azok köre, akik több érdemleges számú szavazatot kapnak, az egyes támogatói csoportok az esélyesebbnek adják a szavazatukat. Fontos szempont az is, hogy minden konklávén lehetnek olyan esélyesek, akikre ugyan sokan szavaznának, de ők maguk kinyilvánítják, hogy nem szeretnék elfoglalni a pápai trónust. 

Végeredményben az egyes jelöltek köré csoportusuló támogatók átszavazása biztosíthatja a pápává választott bíboros számára a kétharmados többséget.

Egyházi szakértők szerint a konklávé nem lesz hosszú, mert ez a bíborosok megosztottságát és tanácstalanságát jelezné a külvilág felé. Mivel az utód személyéről feltehetően már Ferenc pápa kórházba kerülése után elkezdtek egyeztetni a választásra jogosultak, egy-két napon belül megismerheti a világ az új pápa nevét. II. János Pál pápát és XVI. Benedek pápát is két nap alatt választották meg. A konklávé idején ismét megtelik majd a Szent Péter tér zarándokokkal, akik ott fogják várni, mikor száll fel a fehér füst a Sixtus kápolna kéményéből.

 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »