82 millióra büntetik a füstgyertyázó ellenzékieket Magyarországon, ki is tiltják őket a parlamentből Kulcsár Péter2025. 04. 28., h – 15:20
A fideszes házelnök javaslatára, kormánypárti szavazatokkal döntött a magyar parlament a márciusban füstgyertyás akcióval az ülésteremben tiltakozó ellenzékiek megbüntetéséről. A rekordösszegű büntetés mellé újdonságként ezúttal kitiltás is jár.
A szankcionált ellenzéki képviselőkről egyenként voksolva – ahogy arra előzetesen számítani lehetett – megszavazta hétfői ülésén az Országgyűlés a Kövér László fideszes házelnök nevéhez köthető eddigi legszigorúbb fegyelmi büntetést, amit parlamenti képviselőkre szabtak ki. (Mind a hat esetben jellemzően 110 körüli Fidesz-KDNP-s igen vokssal, 30 alatti ellenzéki nem szavazattal és néhány mi hazánkos illetve független tartózkodás mellett született döntés a szankciókról.)
Azért, mert a Pride betiltását is lehetővé tevő jogszabály szavazásánál, március 18-án a féltucat ellenzéki képviselő az ülésteremben füstgyertyával is tiltakozott a gyülekezési jog ilyen korlátozása ellen. A kormánypárti jogszabály-módosítást így is megszavazták, de a füst miatt szünetet kellett elrendelni.
A büntetés érinti a füstgyertyázó Hadházy Ákos független, Lőcsei Lajos és Bedő Dávid momentumos képviselőket, továbbá a karzatról Orbánt és Putyint ábrázoló fotókat leszóró, szintén momentumos Sebők Évát, Gelencsér Ferencet és Tóth Endrét is.
Hadházy Ákos: 12 012 570 forint, kitiltás 12 ülésnapról, Bedő Dávid: 24 025 140 forint, kitiltás 12 ülésnapról, Lőcsei Lajos: 14 415 084 forint, kitiltás 12 ülésnapról, Gelencsér Ferenc: 9 610 056 forint, kitiltás 6 ülésnapról, Sebők Éva: 11 211 732 forint, kitiltás 6 ülésnapról, Tóth Endre: 11 211 732 forint, kitiltás 6 ülésnapról.
(HVG)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


