Putyin fegyverszüntetet hirdetett

Fegyverszünetet hirdetett ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a világháborús győzelem 80. évfordulójára moszkvai idő szerint május 8-án hét órától május 11-én 00 óra 00 percig – közölte hétfőn a Kreml a Telegramon. A harci cselekményeket a bejelentés szerint a fegyvernyugvás idejére teljesen felfüggesztik. Az orosz elnöki hivatal által kiadott tájékoztatás értelmében Oroszország úgy véli, hogy az ukrán félnek követnie kell ezt a példát. A Kreml ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az orosz hadsereg „megfelelő és hatásos” módon fog választ adni a tűzszünet megsértésére.

A közlemény hangsúlyozta: Moszkva ismételten kifejezi készségét az előfeltételek nélküli béketárgyalásokra, az ukrán válság kiváltó okainak felszámolására, valamint a nemzetközi partnerekkel való konstruktív együttműködésre. Putyin legutóbb április 19-én tett bejelentést a harci cselekmények húsvéti, 30 órán át történő beszüntetéséről, április 21-én nulla óráig. Moszkva szerint ezt az orosz fél betartotta, az ukrán hadsereg pedig több mint 4900 alkalommal megsértette ezt drón- és tüzérségi csapásokkal, hat alkalommal pedig támadási kísérletekkel.

Hírdetés

Oroszország Putyin és Donald Trump amerikai elnök március 18-i telefonbeszélgetését követően 30 napos moratóriumot hirdetett ki az energetikai létesítmények elleni támadásokra. Ezt az ukrán fél támogatásáról biztosította. Moszkva szerint a tilalom ellenére a megadott időszakban több mint 140 ukrán tüzérségi és dróntámadás érte az orosz energetikai rendszer objektumait.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »