Peszkov: Oroszország kész előzetes feltételek nélkül béketárgyalásokat kezdeni Ukrajnával

Peszkov: Oroszország kész előzetes feltételek nélkül béketárgyalásokat kezdeni Ukrajnával

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn Donald Trump amerikai elnök fegyverletételre vonatkozó felszólítására reagálva kijelentette, hogy Oroszország kész előzetes feltételek nélkül béketárgyalásokat kezdeni Ukrajnával. Ugyanakkor Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt mondta, hogy a tárgyalások megkezdésének feltétele az öt ukrán régió – köztük a Krím – orosz annexiójának nemzetközi elismerése lenne.

Peszkov hétfőn az állami médiának úgy nyilatkozott: „Az orosz fél már többször kifejezte, és ezt az elnök is megerősítette, hogy kész Ukrajnával előfeltételek nélkül tárgyalni. A közvetlen tárgyalások folytatásához azonban Kijevből kellene érkeznie szándékjelzésnek.” Peszkov hozzátette: Moszkva eddig nem tapasztalt ilyen lépést Ukrajna részéről.

Ugyanakkor Lavrov a brazil O Globo című lapnak adott interjúban kijelentette, hogy a béketárgyalások megkezdéséhez „elengedhetetlen”, hogy a nemzetközi közösség elismerje Oroszország tulajdonjogát a Krím, a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság, valamint a Herszoni és Zaporizzsjai területek felett.

Hírdetés

Trump vasárnap úgy nyilatkozott, hogy szerinte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hajlandó lenne lemondani a Krímről egy fegyverszüneti megállapodás részeként, és felszólította Vlagyimir Putyint, hogy „hagyja abba a lövöldözést”.

Ukrajna illegálisnak minősítette az öt terület bekebelézését, és többször is kijelentette, hogy soha nem fogja elismerni az orosz fennhatóságot.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »