A modern genetikai tudomány fényében különösen izgalmas elgondolkodni azon, milyen titkokat tárna fel a DNS-vizsgálat a múlt pápáiról. A reneszánsz Vatikánban nem volt szokatlan, hogy a szentség mögött nagyon is földi, családi kötelékek rejtőztek.
Pápák és az apaság
Ma, amikor egyszerű genetikai vizsgálat pillanatok alatt képes feltárni a családfa minden titkát, nehéz elképzelni, hogy valaki a katolikus egyház legfőbb hatalmát gyakorolta, miközben apa is volt. A reneszánsz idején azonban ez mindennapos jelenség volt. Sok pápa nemcsak hogy nem titkolta gyermekeit, de némelyek büszkén vállalták is őket – írja a Muy Interesante.
Rodrigo Borgia – VI. Sándor: az apaságot nyíltan vállaló pápa
VI. Sándor pápa (1492–1503), polgári nevén Rodrigo Borgia, legalább négy gyermeket nemzett Vannozza Cattaneivel: Juan, Cesare, Lucrezia és Jofré. Nem titkolta apaságát, sőt, gyermekeit tudatosan politikai eszközként használta fel. Cesare bíboros és hadvezér lett, Lucrezia diplomáciai szerepet kapott. A Borgia gyerekek a Vatikán közepén, fényűzésben és hatalommal körülvéve nőttek fel. VI. Sándor apasága szerves része lett pontifikátusának – genetikai tesztre sem volt szükség a bizonyításhoz.
III. Sergius és XI. János: pápa, aki pápa apja volt?
A 10. században, a „pornokrácia” korszakában (A pornokrácia a 904 és 964 közötti időszakot írja le, amikor a pápai trónt gyakran római nemesi családok befolyásolták, különösen a Theophylact család, amelynek nőtagjai (pl. Marozia és Theodora) komoly politikai befolyással bírtak. Ezek a nők szeretői, anyái vagy rokonai voltak pápáknak, és hatalmukat gyakran kulisszák mögött, informális úton gyakorolták.), III. Sergius pápa (904–911) viszonyt folytatott Marozsiával, egy római nemesasszonnyal. A középkori krónikák szerint kapcsolatukból született XI. János, aki később szintén pápa lett. Bár történelmi bizonyíték nincs, a pletyka évszázadokon át fennmaradt. A DNS-teszt talán megerősítené, de a maradványok azonosítása és exhumálása szinte lehetetlen a Vatikán szabályai miatt.
VIII. Innocentus: a pápaság történetének botrányos sírfelirata
VIII. Innocentus pápa (1484–1492) apaságát hivatalosan is elismerték: sírfeliratán a „sok fiú apja” szerepelt – igaz, később eltávolították. Legalább két fiáról tudunk, akiket bőkezűen támogatott. Esete jól példázza a középkori egyház képmutatását, amikor a cölibátus ideálja mellett a valóságban sok egyházvezető nem mondott le a családi életről.
III. Pál és a nepotizmus: amikor a vér döntött
III. Pál pápa (1534–1549), polgári nevén Alessandro Farnese, négy gyermek apja volt még pappá szentelése előtt. Pápaként fiát, Pier Luigit hercegi rangra emelte, unokáit pedig egyházi tisztségekkel látta el. A „nepotizmus” kifejezés (nepos = unokaöcs) gyakran takarta valójában saját, törvénytelen gyermekeik támogatását. A genetikai elemzés ma számos pápai „unokaöcs” valódi származását tisztázhatná.
Pápák és a genetikai kutatás dilemmái
Noha a Pápai Tudományos Akadémia támogatja a tudományos párbeszédet, a DNS-vizsgálatok alkalmazása a pápák vagy szentek maradványain ritka és érzékeny kérdés. Az egyház fél attól, hogy a tudomány eredményei felülírhatják a hagyományos narratívákat. A történelmi igazság feltárása és a spirituális érték megőrzése között kényes egyensúlyt kell találni.
Bár a DNS vizsgálat sok titkot feltárhat, nem ad választ a hitre, együttérzésre vagy lelki nagyságra. A múlt pápái egyszerre voltak hús-vér emberek, szenvedélyekkel és gyengeségekkel – és éppen ebben az emberségben rejlik valódi történelmi értékük. A genetikai ismeretek nem fosztják meg őket a szentségtől, inkább közelebb hozzák őket hozzánk.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
