Orbán Viktor hétfőn Robert Ficóval tárgyal, egyebek mellett a migrációról is Nagy Roland2025. 04. 25., p – 14:00 Pozsony |
Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn Pozsonyba látogat, hogy Robert Fico szlovák kormányfővel egyeztessen.
A szlovák kormányhivatal arról tájékoztatta lapunkat, hogy Orbán hétfőn 13:15-kor érkezik Ficóhoz.
„Szlovákia és Magyarország miniszterelnöke a kétoldali kapcsolatok fejlesztéséről, valamint az Európai Unió előtt álló gazdasági és geopolitikai kihívásokról fog tárgyalni”
– üzente a kabinet, hozzátéve, érintik majd az illegális bevándorlás elleni óvintézkedések témakörét, valamint az energetikai együttműködés kérdését is.
Orbán és Fico a tervek szerint 15:45-kor tart közös sajtótájékoztatót.
Kapcsolódó cikkünk
Tomáš Taraba (SNS-jelölt) környezetvédelmi miniszter szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn Bősön fog tárgyalni a bősi vízerőmű kérdésének rendezéséről.
A kormánynak ma ugyan tárgyalnia kellett volna a témáról, ám tekintettel Orbán hétfői látogatására, félbeszakították az egyeztetést erről a programpontról.
Hogy pontosan mit javasolt a kabinet ülésén Taraba, azt nem hozták nyilvánosságra. Elmondta azonban, hogy a dokumentumban elsősorban Robert Fico miniszterelnököt akarta tájékoztatni az Orbánnal folytatott tárgyalások előtt.
A civil szervezetek szerint a magyar kormány leállította az Insula Magna nevű projektet, melynek keretében fenékküszöbök épültek volna meg a Duna régi medrében.
A bősi vízerőmű körüli helyzetet államközi megállapodással kellett volna rendezni a hágai Nemzetközi Bíróság 1997-es döntésének megfelelően, de ez a mai napig nem történt meg.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


