Macron szerint Putyinnak abba kell hagynia a hazudozást

Macron szerint Putyinnak abba kell hagynia a hazudozást

Macron szerint Putyinnak abba kell hagynia a hazudozást Balaskó Réka2025. 04. 25., p – 08:50

Emmanuel Macron francia elnök élesen bírálta Vlagyimir Putyint, amiért szerinte az orosz elnök béketárgyalásokról beszél, miközben tovább bombázza Ukrajnát.

Madagaszkári látogatása során Macron kijelentette:

Az egyetlen, amit meg kell tenni, hogy Putyin elnök végre abbahagyja a hazudozást.

Hangsúlyozta, hogy Moszkva szavai és tettei között súlyos ellentmondás van: Putyin „azt mondja, békét akar, de folytatja Ukrajna bombázását”.

Hírdetés

 A francia elnök szerint az Egyesült Államok és Európa is támogatja a tűzszüneti javaslatot, de annak elfogadását kizárólag az orosz elnök akadályozza.

Ha Putyin elnök igent mond, holnap elhallgatnak a fegyverek, és emberek menekülnek meg

 – mondta, hozzátéve: „Az USA haragjának egyetlen személyre, Putyin elnökre kell irányulnia.”

A nyilatkozat hátterében az áll, hogy egy orosz rakétatámadás csütörtökön legalább 12 ember halálát okozta Kijevben, több mint 90-en megsérültek – ez volt az egyik leghalálosabb csapás a háború kezdete óta.

Közben Donald Trump amerikai elnök az ukrán elnököt, Volodimir Zelenszkijt bírálta amiatt, hogy továbbra sem hajlandó elismerni a Krím orosz kézre kerülését. Trump szerint ez hátráltatja a béketárgyalásokat. Macron ezzel szemben kijelentette, hogy a fegyverszünet elsődleges cél, „a Krím státusza egyelőre nem lehet tárgyalási téma.”

(ap)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »