Trump szerint Putyin épp eleget engedett azzal, hogy nem foglalja el egész Ukrajnát

Trump szerint Putyin épp eleget engedett azzal, hogy nem foglalja el egész Ukrajnát

Nyitókép: SITA

Az amerikai elnök szerint Oroszország eleget enged azzal a döntéssel, hogy nem foglalja el egész Ukrajnát. Donald Trump azután beszélt erről, hogy a Fehér Házban Jonas Gahr Støre norvég miniszterelnökkel a kereskedelemről és az ukrajnai háborúról tárgyalt.

Az amerikai elnök kitart amellett, hogy a béketárgyalások jól haladnak, és újból nyomatékosította, hogy mindkét ország békét akar. Hozzátette, hogy a háború befejezésének határidejét tartja szem előtt, és figyelmeztetett arra is, hogy Washington álláspontjai ezt követően drasztikusan megváltozhatnak.

Hírdetés

„Megvan a saját határidőm. Azt akarjuk, hogy a folyamat gyors legyen, a miniszterelnök ebben segít nekünk. Ő is azt akarja, hogy gyorsan történjen, és azt hiszem, hogy a NATO-ban mindenki azt akarja, hogy a békekőtés most már megtörténjen. Szóval van egy határidőnk, utána pedig egészen más lesz a hozzáállásunk”

– utalt Trump a norvég politikus aktív részvételére.

Donald Trump azt is mondta, az egyetlen célja azt, hogy befejezzék a felek a vérontást. Azt is tudatosította, hogy a frontvonalakon mindkét oldalon hetente 5000 fiatal katona hal meg. Az amerikai elnök szerint nagyon jó esély van arra, hogy a közeljövőben véget érjen a háború.

Euronews


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »