Mit jelent az állami gyász, és hogyan befolyásolja a Pozsonyi Városi Napokat, vagy épp a dunaszerdahelyi Szent György-napokat?

A Pozsonyi Városi Napok (BMD) programsorozata április 26-án, szombaton kezdődik, azonban ezen a napon Szlovákia kormánya állami gyászt hirdetett Ferenc pápa temetése alkalmából. A főváros szóvivője, Peter Bubla közölte: „A BMD programjában a nap gyászos jellegét tiszteletben tartjuk – a városkapuk ünnepélyes megnyitásánál egy perces néma csenddel és félárbocra engedett zászlókkal emlékezünk.”

„Ferenc pápát rendkívüli módon tiszteltük. Életpéldájával azt mutatta meg, hogy a megértés, az elfogadás, a szeretet, a peremre szorultak, az elnyomottak és a szenvedők iránti odafigyelés sokféle formát ölthet. Távozását az egész világ számára nagy veszteségként éljük meg. Felmerült bennünk, hogy a szombati programokat teljes egészében töröljük,”

mondta a város szóvivője. Hozzátette: Zvolenský püspökkel történt egyeztetést követően végül úgy döntöttek, hogy a városi napok szombat reggel megnyílnak, és a programokat megtartják.

A fővárosi önkormányzat hangsúlyozta, hogy a BMD eseményei elsősorban nem a szórakozásról szólnak, hanem a közösségi összetartozásról, a toleranciáról, a nyitottságról és a közösségek erejéről.

„Számos közösség, különösen az alapfokú művészeti iskoláink, amelyek gyermekekkel foglalkoznak, számára ezek az események jelentik egész éves munkájuk csúcspontját. Ilyenkor lehetőségük nyílik megmutatni tehetségüket nemcsak családtagjaiknak, hanem a szélesebb közönségnek is,”

mondta Bubla. Hangsúlyozta, hogy a városkapuk méltóságteljes megnyitása nem áll ellentétben Ferenc pápa életének és távozásának tiszteletben tartásával.

A dunaszerdahelyi Szent György-napok programját is befolyásolja a gyásznap

Hírdetés

Dunaszerdahelyen a Szent György-napokat befolyásolja a kihirdetett gyásznap. A hírről Karaffa Attila, a város alpolgármestere számolt be közösségi oldalán, majd a Dunaszerdahelyi Városi Televízió közölt részleteket:

Komáromban is lesznek változások a Komáromi Napok programjában, igaz, itt nem a gyásznap, hanem a száj- és körömfájás vírus miatti korlátozásokra hivatkozik a városvezetés.

Sajnálattal értesítjük az érdeklődőket, hogy az aktuális állategészségügyi helyzet miatt az április 27-re, az Öregvárba tervezett 1848/49-es emlékcsata elmarad. A rendezvényt egy későbbi időpontban, az állatok egészségét nem veszélyeztető körülmények között tartjuk meg. Az Öregvár Nap módosult programja:

Korlátozások az állami gyász idején

Az állami gyásznapon gyakorlatilag csak a szerencsejátékok szervezése tilos, minden más intézkedés csak ajánlott.

A Robert Fico miniszterelnök kezdeményezésére kihirdetett állami gyász április 26-án, szombaton reggel 8 órától délután 18 óráig lesz érvényben.

SITA, Körkép.sk

Nyitókép: sita/AP Photo/Mykola Tys


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »