A surányi akkumulátorgyárat képviselő GIB EnergyX Slovakia vállalat 2025. április 22-én, kedden benyújtotta a környezetvédelmi minisztériumnak az üzem környezeti hatásairól szóló dokumentációját. Ezt Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter közölte a közösségi médiában. Mint elmondta, a dokumentum benyújtásáig a tárcának nem volt miről nyilatkoznia.
„Mindenki, aki eddig véleményt mondott a beruházásról, valójában olyan dokumentumról beszélt, amit nem ismerhetett, hiszen semmilyen hivatalos dokumentum nem létezett. Eddig csak az ipari park környezeti hatásait vizsgálták a járási hivatalok. Meglepő, hogy azok a politikusok, akik Surányba látogatva félretájékoztatták az embereket, ezt nem tudják: a környezetvédelmi járási hivatalok – nevük ellenére – nem a környezetvédelmi tárca alá tartoznak, hanem a belügyminisztériumhoz”
jegyezte meg Taraba.
A miniszter bírálta a benyújtott dokumentáció minőségét is:
„Meglepett, mennyire hiányos ez az anyag. Hiányoznak belőle a szennyezőanyag-terjedési vizsgálatok, a felszín alatti vizekre gyakorolt hatások és más fontos elemek. Elvárjuk a beruházótól, hogy ezeket a hiányosságokat pótolja.”
Hangsúlyozta, hogy miniszterként nincs hatásköre beruházásokat engedélyezni vagy megakadályozni.
„Az én feladatom az, hogy garantáljam a környezetvédelmi hatásvizsgálati eljárás törvényességét”
mondta.
Taraba reagált azokra is, akik szerint Surányba nem szabadna beruházni, mert ott termékeny mezőgazdasági terület található.
„Surányban és más déli településeken is találhatóak például bevásárlóközpontok, benzinkutak, lakóházak és utak – ezek mind termékeny talajon épültek. A szlovák jog nem teszi lehetővé, hogy csak emiatt megtiltsuk egy beruházás megvalósítását.”
Kiemelte:
„Garantálni szeretném, hogy minden szlovák állampolgár, akit közvetlenül vagy közvetve érint ez a beruházás, megismerhesse a részleteket, és lehetősége legyen véleményt nyilvánítani.”
Bízik abban, hogy a projekt nem gyorsított eljárásban kerül elbírálásra.
„Az integrált engedélyezési eljárás minden állampolgár számára garancia arra, hogy az állam függetlenül, pártatlanul és átlátható módon jár majd el.”
A miniszter egyúttal üzent a politikusoknak is:
„Ne keltsenek félelmet az emberekben! A polgármestereknek pedig azt üzenem, hogy ha nem akarnak bizonyos beruházásokat a településeiken, akkor módosítsák a településrendezési terveiket, ne bújjanak olyan miniszterek mögé, akiknek amúgy sincs ilyen jogosítványuk.”
A beruházó GIB EnergyX Slovakia közölte: az EIA-dokumentációt a szlovák és uniós előírások legszigorúbb szabványainak megfelelően készítették el, figyelembe véve a gyártási folyamat maximális terhelését. A dokumentum minden üzemeltetési forgatókönyvet lefed, beleértve a technológiai módosításokat és a jövőbeni esetleges bővítést is. A projekt számos környezetvédelmi intézkedést tartalmaz.
„Az NMP oldószer visszanyerési hatásfoka meghaladja a 99,99%-ot, és a visszanyert oldószert újrahasznosítják a gyártásban. A kibocsátott értékek nem haladják meg az 1 mg/Nm³-es határértéket”
közölte a beruházó. Hozzátették: a technológiai vizet újrahasznosítják, majd saját szennyvíztisztító telepen keresztül tisztítják, mielőtt a Nyitra folyóba engednék, szigorú előírások szerinti monitoring mellett.
A közlekedési terhelést jelentősen csökkenti a vasúti összeköttetés és a tervezett várost elkerülő út. „A karbonlábnyom csökkentése érdekében saját napelemrendszerrel termelnek majd villamos energiát” – tették hozzá.
Pavol Krokoš, a GIB EnergyX Slovakia ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: céljuk nem csupán a jogszabályoknak való megfelelés, hanem egy technológiailag és környezetileg fenntartható ipari beruházás mintaprojektjének létrehozása.
„A projekt mérete alapján az elmúlt évek egyik legnagyobb ipari beruházása Közép-Európában. A dokumentációt szoros együttműködésben, szakértői csapatok bevonásával készítettük, akik több száz munkaórát fordítottak a magas színvonal és az átláthatóság biztosítására”
zárta Krokoš.
SITA, Körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA/Milan Illík
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


