Menesztették posztjáról Márton Gábort, a labdarúgó NB I-ben szereplő ZTE FC vezetőedzőjét.
A klub szerdai közleménye szerint a szakmai stáb másik két tagja, Vas László és Pisont István is távozik.
Az 58 éves Márton második időszakát töltötte a klubnál, előbb 2020 első felében irányította a csapatot, majd később a Fehérvárnál és az MTK-nál dolgozott, 2023 novemberében aztán visszatért Zalaegerszegre.
Utolsó mérkőzésén kedden este ült a kispadon, csapata 2-1-es vereséget szenvedett a címvédő Paks otthonában a Magyar Kupa elődöntőjében.
A bajnokságban a ZTE öt fordulóval a vége előtt a még bennmaradó 10. helyen áll, előnye két pont a Nyíregyházával szemben.
A zalaiak délután hozták nyilvánosságra, hogy ifj. Mihalecz István veszi át a vezetőedzői posztot, segítője Nikházi Márk lesz.
Mihalecz édesapja, id. Mihalecz István a ZTE egykori legendás játékosa, testvére Mihalecz Péter jelenleg is az egyesület U15-ös csapatát irányítja, ő maga pedig éppen Zalaegerszegen kezdte edzői pályafutását.
Azóta megfordult Kozármislenyben, Hévízen, Ajkán, Siófokon és a korosztályos válogatottaknál is.
Tíz évvel ezelőtt a ZTE utánpótlás szakágvezetője, később a Vasas Kubala Akadémia szakmai vezetője lett. A közelmúltban dolgozott az ETO FC Győr sportigazgatójaként és Pakson is.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »


