Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter elutasítja azokat a vádakat, melyek szerint beavatkozott volna a Főfelügyelőségi Szolgálat (ÚIS) független nyomozásába. Ezt Matej Neumann, a Belügyminisztérium szóvivője közölte a TASR hírügynökséggel, válaszul az ellenzéki politikusok bírálatára, akik a tavaly májusban, Fico kormányfő ellen elkövetett merénylet után nyilvánosságra került videó miatt indított büntetőeljárás felfüggesztését kifogásolták.
A szóvivő szerint „a miniszter nem lát semmilyen releváns okot a politikai felelősség vállalására.” Hozzátette: az ellenzéki politikusok kijelentéseit csupán koholmánynak tartja. Neumann szerint ezek a nyilatkozatok inkább azt tükrözik, hogy az ellenzék fél a Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök elleni merénylet nyomozásának eredményeitől.
Az ellenzéki oldal egyes képviselői bírálták a biztonsági szerveket amiatt, hogy nem vizsgálták ki megfelelően a videó kiszivárgását, amelyen a merénylő, Juraj C. látható közvetlenül a lövöldözés után (tehát azt kifogásolják, hogy rájuk nézve terhelő politikai hatással járó felvétel nyilvánosságra került, ergo annak hitelessége nem kérdés – a szerk.). Juraj Krúpa, az SaS parlamenti képviselője szerint az ügy kapcsán távoznia kellene a felügyelet, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) vezetésének, valamint politikai felelősséget kellene vállalnia a belügyminiszternek is.
Roman Mikulec volt belügyminiszter és jelenlegi parlamenti képviselő (Slovensko, Za ľudí, KÚ) arra hívta fel a figyelmet, hogy a sajtóban olyan információk jelentek meg, miszerint a videó készítője beismerte a felvétel elkészítését.
Juraj C. tavaly május 15-én Nyitrabányán, egy kihelyezett kormányülést követően súlyosan megsebesítette Robert Fico miniszterelnököt, aki súlyos lőtt sérülésekkel, életveszélyes állapotban került kórházba. Kezdetben előre kitervelt emberölés kísérletével vádolták meg, amely különösen súlyos bűncselekménynek minősül. 2024 júliusában azonban a vád jogi minősítése megváltozott: különösen súlyos terrorcselekményként tartják nyilván az esetet (mivel az elkövetőt saját bevallása szerint politikai okok motiválták tette elkövetésére – nem mellesleg épp ez a körülmény az, ami az ellenzéknek kényelmetlen, mert Juraj C. pontosan olyan okokkal magyarázta tettét, amely tökéletesen egyezett az ellenzék akkori politikai narratívájával – a szerk.).
Teraz.sk
Nyitókép forrása: SITA/MV SR
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


