Putyin nem, de Zelenszkij részt vesz Ferenc pápa temetésén

Putyin nem, de Zelenszkij részt vesz Ferenc pápa temetésén

Vlagyimir Putyin orosz elnök nem tervezi, hogy részt vesz Ferenc pápa temetésén, amelyet szombaton tartanak Rómában – jelentette be kedden a Kreml.

„Nem, az elnöknek nincsenek ilyen tervei” – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak arra a kérdésre, hogy Putyin részt vesz-e a pápa temetésén.

Az AFP emlékeztetett arra, hogy Putyin külföldi utazásait korlátozzák, mivel a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki ellene ukrán gyerekek állítólagos erőszakos deportálása miatt az ukrajnai orosz invázió idején.

Hírdetés

Peszkov szerint még nem született döntés arról, hogy ki képviseli Oroszországot a húsvéthétfőn agyvérzésben elhunyt Ferenc pápa temetésén. Putyin a Kreml közleménye szerint „a humanizmus és az igazságosság legmagasabb értékeinek védelmezőjeként” méltatta a pápát, és „kivételes embernek” nevezte őt.

Számos európai és világvezető fejezte ki szomorúságát Ferenc pápa halála miatt, néhányan időközben megerősítették, hogy részt vesznek a temetésen. Donald Trump amerikai elnök még hétfőn közölte, hogy ő és felesége, Melania részt vesznek a pápa temetésén. Emmanuel Macron francia elnök és ukrán kollégája, Volodimir Zelenszkij és felesége, Olena, valamint az Európai Bizottság (EB) vezetője, Ursula von der Leyen is tervezi, hogy részt vesz a temetésen. Javier Milei argentin elnök már szerdán Rómába érkezik.

Teraz.sk

Nyitókép: AFP/Getty Images


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »