Amint a furcsa színű felhő elérte az állásokat, a francia gyarmati hadsereg katonái között kitört a pánik. Aki tudott, fejvesztve menekült az apokaliptikus helyzetből, azokra pedig, akik beszippantották az elegyet, borzasztó, mintegy tízperces haláltusa várt. 110 éve, 1915. április 22-én több ezer francia katona vonaglott görcsökben a belga Ypern (Ypres) városa körül kiásott lövészárkokban.. A napot sokan a vegyi hadviselés kezdetének tekintik, bár a nagy háborúban nem ez volt az első ilyen jellegű támadás.
Bár az 1899-es hágai konvenció megtiltotta a mérges gázok (vegyi fegyverek) használatát, az egyre több áldozattal járó első világháborúban a harcoló felek minél hatásosabb eszközök felkutatásába és alkalmazásába kezdtek.
Az állóháború megszüntetése és az egyre kontrollálatlanabbá váló konfliktus a teljes széteséssel fenyegetett, így egyre többen a gyors – ám sajnos nem békés – lezáráson dolgoztak.
A közhiedelemmel ellentétben azonban nem a németek vetettek be először harci gázt, hanem a franciák, akik már 1914 augusztusában etil-brómacetát tartalmú könnygázgránátokat lőttek ki a német egységek állásaira. A gallok ekkor még rosszul számoltak, a koncentráció olyan alacsony maradt, hogy az ellenség katonái „még csak meg sem könnyezték” a próbálkozást.
Az első fajsúlyosabb támadás1915 januárjában jött el. A központi hatalmak a keleti fronton már emelték a tétet és a veszélyesebb xilil-bromidot vetették be az oroszok ellen. A cári haderőnek viszonylagos szerencséje volt, mert a nagy hidegben a gáz jelentős része megfagyott, így nagyjából „csak” ezer katona életét követelte az akció.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
