Húsvét, ahogy máshol csinálják – színes hagyományok a világ körül

Húsvét, ahogy máshol csinálják – színes hagyományok a világ körül

A húsvét a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepe, mégis országonként rendkívül eltérően ünneplik. Míg nálunk a sonka és a locsolás dominál, máshol krimit olvasnak, máglyákat gyújtanak vagy akár vízicsatáznak az utcán. A különböző kultúrák húsvéti hagyományai egyszerre tükrözik a vallásos hitet, a pogány gyökereket és a modern szokásokat. Az alábbiakban – a teljesség igénye nélkül – összegyűjtöttünk néhány különleges húsvéti szokást, melyekkel találkozhatunk a világban!

Norvégia – a húsvéti krimi hazája

A norvégok számára a húsvét többek között a „Påskekrim” időszaka is – vagyis a húsvéti bűnügyi történeteké. Ilyenkor az emberek detektívregényeket olvasnak, krimiket néznek a tévében, sőt a tejesdobozokon is megjelennek húsvéti mini-rejtélyek. A családok gyakran utaznak el a hegyekbe húsvéti pihenésre, ahol a síelés mellett bekuckózva olvasnak és társasjátékoznak. A krimi-hagyomány az 1920-as évekre nyúlik vissza, amikor egy sikeres húsvéti reklámkampány egy bűnügyi regényre hívta fel a figyelmet. Egyes könyvkiadók azóta direkt húsvétra időzítik krimi regények megjelenését.

Finnország – húsvéti boszorkányok

Finnországban a gyerekek húsvétkor kis boszorkányoknak öltöznek – kendőt kötnek, seprűt visznek és füstöt „űznek” – majd házról házra járnak, verset mondanak és édességet kérnek. A hagyomány keveredik a tavaszi pogány tisztító rituálékkal. Az otthonokat gyakran nyírfagallyakkal és tollakkal díszítik, és sok helyen húsvétvasárnap máglyát gyújtanak a rossz szellemek elűzésére.

Spanyolország – monumentális körmenetek

Spanyolország híres a „Semana Santa” (Nagyhét) alatt zajló látványos körmeneteiről. A résztvevők csuklyás köpenyben, mezítláb vonulnak, vallási szobrokat visznek végig az utcákon, sokszor zenei kísérettel. A legnagyobb körmenetek Andalúziában, különösen Sevillában zajlanak, ahol több ezer fős felvonulásokat tartanak, és az eseményeket televízió is közvetíti.

Magyarország – locsolás és piros tojás

Hírdetés

A magyar húsvét hétfő elengedhetetlen része a locsolkodás. A fiúk verset mondanak, majd parfümmel vagy vízzel locsolják meg a lányokat, akik cserébe hímes tojást vagy édességet adnak. A hagyomány a termékenység, tisztulás és új élet szimbóluma. Egyes régiókban (például a palóc vidéken) még ma is vödrös locsolással tartják életben a népi hagyományt.

Húsvéti szokások és hagyományok

Lengyelország – Śmigus-Dyngus, az igazi vízicsata

Húsvét hétfőn Lengyelországban vízicsatává válik az utca: a „Śmigus-Dyngus” szokás szerint vödrökkel, palackokkal vagy vízipisztolyokkal locsolják meg egymást a fiatalok – a jó szerencse és egészség jegyében. A hagyomány szerint minél vizesebb valaki, annál nagyobb szerencsére számíthat az év során.

Húsvéti ízek az asztalon – klasszikusok és kreatív ötletek az ünnepi menühöz

Ausztrália – húsvéti nyúl helyett húsvéti erszényes

Ausztráliában a húsvéti nyulat „lecserélték” egy őshonos, kihalás szélén álló állatra, a bilby-re (erszényes nyúl). Ez része egy természetvédelmi kampánynak is – a húsvéti csokoládéfigura így bilby alakot ölt. Az országban emellett népszerűek a húsvéti vásárok és a közös tojáskeresés is.

Bár a húsvét vallási üzenete közös, a megélés módja mindenhol más. Ezek a színes hagyományok nemcsak érdekesek, hanem megmutatják, milyen kreatívan kapcsolódunk az ünnepekhez kultúránként. És talán azt is, hogy az ünneplés legfontosabb része a közösség és a megosztott öröm.

Komjáthy Petőcz Andrea

Nyitókép: canva,com/Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »