USA: A legfelsőbb bíróság ideiglenesen leállította a venezuelaiak kitoloncolását

USA: A legfelsőbb bíróság ideiglenesen leállította a venezuelaiak kitoloncolását

Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága szombaton ideiglenesen leállította azoknak a venezuelaiaknak a kitoloncolását, akiket Donald Trump elnök kormánya akart deportálni egy 18. századi törvény alapján – számolt be az AFP hírügynökség.

Trump márciusban alkalmazta az 1798-as „külföldi ellenségekről szóló törvényt” (Alien Enemies Act, AEA), hogy olyan venezuelai migránsokat vegyen őrizetbe, akiket azzal vádolnak, hogy tagjai a Tren de Aragua nevű bűnszervezetnek. A törvényt korábban csak néhányszor használták, például az 1812-es brit–amerikai háborúban, valamint az első és második világháború idején.

A legfelsőbb bíróság szombat hajnalban hozta meg a döntést, miután az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) péntek este kérvényt nyújtott be. Az ACLU szerint az érintett venezuelaiakat arról tájékoztatták, hogy akár még aznap el is szállíthatják őket az Egyesült Államokból.

Hírdetés

Több, már kitoloncolt venezuelai jogi képviselője azt állítja, hogy ügyfeleik nem tagjai a Tren de Aragua bandának, nem követtek el bűncselekményt, és kizárólag a tetoválásaik alapján tartóztatták le őket – emelte ki az AFP.

Trump, aki a választások előtt milliós nagyságrendben ígérte a migránsok kitoloncolását, Venezuelát azzal vádolta, hogy a Tren de Aragua tagjaival próbál „inváziót” végrehajtani az Egyesült Államok ellen.

A legfelsőbb bíróság ebben a hónapban úgy határozott, hogy minden olyan személynek, akit az AEA alapján akarnak kitoloncolni, előbb lehetőséget kell kapnia arra, hogy jogi úton megtámadja a döntést.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »